2017. április 7. 10:54
Amikor már úgy érzed, készen állsz, és ott vagy, ahol lenni szeretnél, teljesen biztonságban érzed magad, a dolgaid haladnak a maguk örömteljes, könnyed útjukon, jön a villámcsapás.
És mi történik?
Nos?
Mi?
Berezelsz.
Visszatérsz egy pillanat alatt abba az állapotba, ahonnan indultál.
Elkezdesz erőlködni, erőfeszítéseket tenni, izomból, agyalva, elméből megoldani a helyzetet, mert ezt szoktad meg, vagy, mert hirtelen úgy látod, nincs más eszközöd, lehetőséged, és az elme, a kicsi én, az áldozati aspekusod, vagy aspektusaid örömtáncot járnak, tort ülnek… mert győzedelmeskedtek fölötted.
Az történt, hogy kiválasztottam az autót. Megnézettem egy hozzáértővel (biztos, ami biztos, mert ugye, bízol magadban; amúgy, minden szinten éreztem, mit éreztem, tudtam, hogy az autóval minden rendben van, ezt a hozzáértő 6000 Ft-ért meg is erősítette nekem. Persze, nem tudtam alkudni, vagy legalábbis sokat nem. Illetve annyit nem, mint gondoltam, hogy kellene. Úgy indultam neki, hogy 4,5 -nél többet nem adok érte. Aztán a 4,75-ből lett 4,7. (Egy kicsit (?) ez is frusztált.)
A döntéssel együtt, vagy az után, nem jött meg a pénz az autóra. Viszont azt tudtam, hogy honnan lesz. Kölcsönből. Eleve így terveztem. Először gépjárműhitelben gondolkodtam, aztán valahogy (!) előtérbe kerültek a személyi kölcsönök.
Jól megszokott módon ezerszer kalkuláltam, megnéztem, összehasonlítottam, és egy adott bank ajánlata volt a legjobb. Nem a saját bankomé. Ott nem találtam ajánlatot. Semmilyet, nemhogy megfelelőt.
A kölcsönhöz kellett munkáltató igazolás is, aminek az lett volna a lényege, hogy átlagban egy bizonyos nettó Ft feletti jövedelmet igazoljanak, mivel ebben az esteben lett volna nagyon jó az ajánlat.
Ott is hagytam a kérelmet, meg a nyomtatványt (merthogy speciálisan az is kellett, mivel máshol bankolok) a munkáltatónál, hétfőn. Pénteken érkezett meg az igazolás, de nem azzal az összeggel, ami a tényleges nettó jövedelmem, mert figyelembe vették a nettó jövedelemből fizetett önkéntes pénztári befizetéseimet is, amit nem kellett volna.
Nosza, beindult az agyalás, hogy hogyan oldjam meg a helyzetet.
Hívjam fel, aki kitöltötte? Megtehetem? Felhívtam a főnököm, hogy megtehetem-e, vagy csak rajta keresztül. Azt mondta, megtehetem én is.
De hogyan? Mit is mondjak neki? Hogy is? Ment a háttérben a szónokolás, rendesen, az elme nagyon elemében érezte magát.
Aztán kalkulálgattam, és kitaláltam, hogy elmegyek a helyi fiókba, a kollégám mondta is, kit keressek, ő a fiókvezető.
Elmentem, és a fiókvezető nagyon kedves és segítőkész volt, de végül nem volt semmi megoldás, mert a 3 hónap átlaga számít, az meg nem volt jó a papíron, alatta volt a szükségesnek.
Nosza, akkor felhívtam a papírt kitöltő lánykát. Megbeszéltem vele, hogy küld egy újabbat, már a jó adatokkal. Találtunk is a bank honlapján letölthető nyomtatványt, azt mondta, tölti, küldi, és még ma (péntek) elsőbbségivel feladja.
Ah… jó hétfőn itt lesz, még kb. két nap, mire bírálnak, utalnak…ajjajj… nem lesz meg időben (következő szombatig kértem, hogy tartsák az autót).
Hogy, hogy nem (!) a hétvégén rámentem saját bankom oldalára. Ott mit találok? Ugyanolyan akciós hitelt, mint ennél a másik banknál volt. Ráadásul visszahívás kérése esetén még 1%-kal akciósabb. Nosza, kértem visszahívást, kupont kinyomtattam, hétfőn mentem igényelni.
Adóstársként bevontam a páromat is, kitöltöttünk minden papírt, és délután kettőre engedélyezve volt a hitel. Ugyanolyan kondíciókkal, mint a másik banknál lett volna, plusz, ott pluszban számlavezetésért is fizetni kellett volna.
Mivel aznap nem tudtam más dolgom miatt (fül, majd erről is írok) elmenni, így kedden délelőtt a szerződést aláírtuk, és utalták is a pénzt. Gyorsan, egyszerűen. Erőlködés nélkül. Erőfeszítés nélkül. Agyalás nélkül.
Mert amikor azt mondod, te már Mester vagy, vagy azt mondod, Vagyok, Aki Vagyok, akkor jönnek az aspektusok, és letesztelnek. Hogy tényleg? Vagy csak a szád jár? Elmebajnokságot vívsz? De az meg minek?
Hát ilyen az aspektusok támadása.
Összes naplóbejegyzés: egy mester naplója
