2017. március 8.

Ma éjszaka magammal vitatkoztam és harcoltam. Mindenféle durva csínyeket találtam ki, és vittem véghez, de magamon. Ugyan egy másik valaki állt velem szemben, de – az is én voltam. Küzdöttünk erősen, miközben érződött: ott a vágy egymásban a másik iránt. Ott a vágy egy végső, mindent elsöprő összeolvadásra, egy egybekelésre. De csak a szivatás ment, és nevettünk, kacagtunk a másikon.
Aztán fordult a kocka.
Egyszer csak egymás mellett találtuk magunkat.
És éreztem, olthatatlanul, mélységesen, véglegesen beleszerettem abba a másikba. Abba, aki én vagyok.
Összeolvadtam önnön magammal.
Közössé váltam azzal, aki vagyok.
Ez a szerelem mély, örök, és áradó arany-méz ízű, langymeleg érzet.
Önmagam iránt.
Az álom éppoly valóságos, mint ahogy ezt most írom.
Valóság hát, hogy megleltem önmagam, és újra egyesült az emberi és az isteni, a szellem, a test és tudat.

Összes naplóbejegyzés: egy mester naplója

Jelszó a védett naplóbejegyzésekhez. Elfogadom!