Halállal élni

Temető.
Sírok és hantok.
Feliratok.
Emberek.
Föld felett.
Föld alatt.
Halottak.
Mind.
Ki alant,temető
már egy ideje az.
Ki fölöttük,
csatlakozik hamarosan.
Állat szeretnék lenni.
Vagy növény. Egy fa.
Esetleg kő hegy gyomrában.
Sivatagi homokszemcse.
Az vagyok már most.
De vele ellentétben
én tudom:
egyszer meghalok.
Halállal élni:
micsoda paradoxon!

Gyere Halál!
Élj velem!
De baráti öleléseddel
várj még, ha kérhetem!

2010. július 25.

Print Friendly, PDF & Email

Meghaltam

Meghaltam.
Szinte bizonyos.
Béke van kinn, benn.
Lelkeket látok csak
körülöttem, semmi egyebet.
Mennek erre, néznek arra,
keresik elhagyott életüket,
mintha lenne bolyongásukbb6
teljességgel céltalan
olybá tűnik ez.

De nem.
Megszőtték már drapériájuk,
s nincsen más választásuk,
mint annak megfelelni.
Lázadni ellene, mi el nem kerülhető?
Lehet, persze!
De sorsa elől kitérni
nem lehet senkinek sem.

Meghaltam.
Ez most bizonytalan.
Tán csak úgy képzeltem
pár röpke másodpercre.
Megyek hát tovább
eltervezett utamon,
amíg s amint lehet.

2010. január 17.

Print Friendly, PDF & Email

Halálos ölelés

a halál ott ül asztalodnál
minden nap1234_0
vendégül látod, kényezteted,
mint tenmagad
veled megy, járjál akár
bármerre
ott van akkor is, ha nem
gondolsz felőle
dolgozik melletted
munkádnak részese
és este, mikor ágyba bújsz,
bújik ő is veled
lehet, észre sem veszed
pedig mint árnyék
kísér mindenhova
elválaszthatatlan társ
hű szerető
kitartó barát
véled van onnantól
hogy lét költözött beléd
egészen addig elkísér
míg küldetése
végül célba ér
és átlépsz a nemlét
küszöbén
gyászolnak majd azok
kiket ugyanúgy
vár egy végső
halálos ölelés
jobb tán észbe vésni
e földön vele kell élni
öleld vissza hát
örök társad
a halált

2010. szeptember 25.

Print Friendly, PDF & Email

Élet és elmúlás

Itt vagyunk a bőrünkbe bezárva,
koponyánk két üregéből nézünk a világra.
Szabadulni innen mikor lehet?
Életfogytig szól ez az ítélet!
Addig nap nap után telnek az évek,
gagyogó kisdedből felnőtté érve
járjuk az utat, mit más nem tehet,
de annyi csak, és nem több ez,
mint lepkeszárny enyhe rezdülése
kora nyáresti nektárlakomán
a nyíló virágok színes szirmán.
Pillanat az egész a mindenség sodrában,bb5
mégis örökkévalóság a haldokló ágyában.
Végül a test milliárd sejtje föladja,
az agy leáll, szív többet nem dobban.
S mi e lényt eddig fogva tartotta,
újra egyesül a Földi sárral és porral.
Kiszabadulva szállhatunk a magosba,
fel, a csillagok közé,
hol várnak már sokan.
Egyszer eljő e pillanat,
mindegy, szegény, gazdag,
boldog, őrült, híres, hírtelen, akárki vagy.
S mit magadénak gondoltál valaha,
minden, de minden, kölcsönben volt nálad.
Az összes a Földön marad.
Élni így addig lehet csupán,
míg testünk börtönünkbe zár.
S hogy ez meddig tart?
Az teljességgel bizonytalan.

2008. 02. 03.

Print Friendly, PDF & Email

Metró

1. Emberek

Lépcsőn előttem két srác, egymáshoz közel, zenével fülükben lépegetnek lefele, egyiknek jobb, másiknak bal fülében egy s ugyanazon fejhallgatóval várnak a kocsikígyóra. Egyikük fel sem öltözött teljesen, fél gatyája túllóg farmerén, épp eltakarja hátsó felét. Érdekes egy divat ez. Nekem fázna a seggem, ha ily gyéren tennék rá textilviseletet. Tőlem nem messze ülnek le. A kilógó gatyás lábával veri az ütemet.
Az a lány ott szemben a fekete hajával, barna bőrén sápadtan csillan az alagút fénye; nagy orra uralja keskeny, hosszú arcát, még éppen nem csúnya. Kabátja, mint haja színe, fekete; szövettel burkolja testét. Nyaka körül selyemsál kígyózik. Mellette idősebb nő, komoly, nagy,  sztk-s szemüvege mögül néz a semmibe tágra nyílt pupillákkal, mint valami after partys tinédzser; szeme sötétbarna szigorral takarja el látóidegeit, melyek pályája gondolatai mélyére is eljutnak talán. Ódivatú, fehér/fekete tyúklábmintás kabátja űzött molyok elhagyott otthonaként naftalinszagot áraszt. Megereszkedett tokája ring, ahogy hintázik a szerelvény a futó síneken. Táskáját féltőn fogja ölében, hogy kincseit senki meg ne szerezze tőle, véletlen se. A fiatal fiú, vajon honnan? hová igyekszik? Már kiszállt a Kálvinnál, de tekintete még itt kísért a gyérülő üldögélők között. Szomorú volt, annak látszott, nagyon. Jókedved elhagyott valahol, te fiú! Bánata nagy, lomha madárként ült vállán, míg fülében tán zenét hallgatott. Balra tőlem, egy nagy fenék, barna textilbe csomagolva. Eltakar előlem minden kilátást!
Amott, egy másik fiatal lány jegyzetét lapozgatja. Előadás? Vizsga? Zárthelyi lesz? Jó alakja van. Lehet, hogy valaki őt is unja? Lehet ilyen vajon?
Süvít a fék, nem először már. Nyílnak az ajtók. Van, ki marad, van, ki megy, ezekkel mások helyet cserélnek. „Az ajtók záródnak!” Csattanás, majd megindul a kék szélvész.

Néznek és hallgatnak az emberek. Kedvüket áthatja a fenti szürkület. „Jegyeket, bérleteket!” Lehetne kérni vidámság perceket?

Heringek olajos lében, olyanok vagyunk, ahogy szinte mozdulatlanul állunk egy tömegben, míg mozog a tér köröttünk, s visz a lépcső felfele. A másik oldal lefele halad. Szigorú szemek mosolytalan kavalkádja vesz körbe mindenhol. Egy szerelmespár! Kézen fogva lépnek a lefele tartó mezőre. Mégis van remény.
„Kérjük, vigyázzanak!”

2. Hangvasut_nagy

„Az Ecseri út következik!”
Hogy unhatja már! csak ma ki tudja hanyadszorra mondja. Szenvtelen, unott hangon. Kis kedvesség tán bujkál benne, de nagyon kell keresni. „A Népliget következik!” Az ajtók egy másik oldalon nyílnak. De hiába, a Hang kedve nem lett jobb. Nézem az embereket. „A Corvin-negyed következik!” Hirtelen felkapom a fejem. Ez a hang más! Ez szebb! Élettel teli! Mit élettel! Szenvedéllyel! Az hatja át egészen. Érzem, ahogy bizsergés indul el bennem. Mi kötheti e helyhez a hang gazdáját, hogy nevét így ejti ki?  Első, nagy szerelem? Vagy egy mindent elsöprő? Netán itt valahol adta magát át először a testi mámornak? Esetleg boldog gyermekkori emlék villan át a szavakban? Mindegy is! Kiszállok, és visszafele, a másik oldalon utazok még egyet, hogy halhassam újra, ahogy mondja: Corvin-negyed. Ez egy egész, teljes élvezet!

Kalocsa, 2011. december 1.

Megjelent: Kalocsai Szó és Kép 2 (2013) 258. oldal)

Print Friendly, PDF & Email

Tűzugrás

tuzugrasdob szól
dob szól
tűz ropog
dob szól
dob szól
kél a Hold
dob szól
dob szól
mind elveszünk
dob szól
dob szól
újjászületünk!
dob szól
dob szól
mi nem kell már
dob szól
dob szól
Holdnak adjuk át
dob szól
dob szól
izzó parázs
dob szól
dob szól
éget múltat
új jövőt ád
csönd van
csönd van
és boldogság!

Kalocsa, 2013. szeptember 1.

Print Friendly, PDF & Email

Puha mohaágyra…

Puha mohaágy

Erdély, mohaágy

Puha mohaágyra
hajtsd le fejedet,
patakzene lágyan
altat el tégedet.

Fáknak földre hulló
ezer levele
lészen majd takaród,
burkolózz csak bele!

Puha mohaágyra
hajtsd le fejedet,
patakzene lágyan
altat el tégedet.

Hold ezüst sugara
cirógatja szemed,
angyalok kara
őrzi lelkedet.

Puha mohaágyra
hajtsad le fejed,
patakzene lágyan
ringat el tégedet.

Hargita, 2013. 08. 24.
Kalocsa, 2013. 09. 15.

Print Friendly, PDF & Email

oly földön élek én

oly földön élek én

oly földön élek én

Patak Erdélyben – saját fotó, 2013

oly földön élek én,
hol patak zúgása zenél,
hol sziklák magasáról
hull alá áldott fény;
talpunk alatt meztelen
tűlevélszőnyeg szalad;
puhán süpped
léptünk, hangtalan,
s két Holdunk mesél
színes álmokat,
miközben éjkék-szagú
lágy moha
takarja lakunkat;
oly földön élek én
hol zenél a nap,
hol táncra hív és perdül
minden pillanat,
Egységben a Minden,
jut bőven, mi kell,
maga útját járja
mégis minden
boldog Isten

Hargita, 2013. 08. 24.
Kalocsa, 2013. 09. 16.

Print Friendly, PDF & Email

Dolgozat

Dolgozat

dolgozat

Kép: http://www.deviantart.com/art/Writing-75333743

Nagyon mérges vagyok!
Tudtam mindent, nem hibáztam!
Elírásom sem volt,
csak nem lehetett jól olvasni két szavam!
Négyest kaptam a dolgozatomra,
pedig ötösre tudom,
ez teljesen biztos!
Mérges vagyok,
és Kati néni igenis utálatos!

Kalocsa, 2011. 03. 13.

További versek a témakörben:

magyar gyermekversek svéd módra

Print Friendly, PDF & Email

A vakbélműtétről

a vakbélműtétről appendix

Kép: http://arkham-insanity.deviantart.com/art/Appendix-Troll-207138097

A vakbélműtétről

Már szép a sebem.
Nem látszik a varrás helye sem.
Nemsokára talán újra
labdázhatok majd tesiórán.
Kivették a vakbelemet.
Éjszaka vittek be a műtőbe,
miután itthon nagyon rosszul lettem.
Fájt, és pocsékul éreztem magam.
De anya végig velem volt,
vigyázott rám,
és mindenki körülöttem
a kedvemben járt.
Azért nem szeretnék
megint kórházi ágyban
kedvenc lovaimmal játszani.

Kalocsa, 2011. 02. 24.

További versek a témakörben: magyar gyermekversek svéd módra

Print Friendly, PDF & Email