Bőröd illata bizsergéssé válik testemben.
Érzem, ahogy vágy önt el mélyen lent.
Ledobom ruhám, aztán Tiéd túrom le.
Mohón tapad tenyerem gömbölyű melledre.
Összeforr ajkunk, míg fölibéd kerülök,
s érzem, mint lüktet vad bensődben
kemény, szilaj, vibráló ösztönöm.
Tövig benned a kéj; hallom, ahogy érzed!
Én magam nem különbül: pont így szeretem!
Nedves-forró barlangodban hosszan, lassan,
ki- becsusszanok, lassú ritmust jár testünk.

Gyere! Leszek lovad! Magasodj fölém!
A kilátás olyan csodás! Hajad vállad körül
vitustáncot jár, míg két félholdad tenyeremre vár!
És érzem, közel már a robbanás!
Gyorsuló mozgás,
gyorsuló zihálás,
még! még! még!
Ebből soha nem elég!
Még! még! még!
öled örömnedvei
combomra tapadnak,
és ekkor! igen! egy ROBBANÁS!
Robbanás! És még egy, és még egy!
Lüktetek benned, ötször, tízszer, ezerszer!
lüktetve öleled körbe testemet,
benn,
mélyben!
Rámzuhansz.
Átölellek, szorosan, egészen!
Izzadt testünk összeragad,
s mint két Isten
világjaik teremtése után,
fáradt-boldog mosollyal
alszunk el egymás
karjában.

Kalocsa, 2010. január 17.

Megjelent: Test és lélek (szerelemversek) – Hungarovox, 2016

Hasonló versek: szevedély