2017. január 14. 20:54

Olyan semmitlen minden.
Olyan értelmetlen.
Megint.
Vagy csak ebben a sötét és hideg télben tűnik így.
A gyomrom görcsben. Lélegzem. Mégis ott marad.
Élvezném? Ezt a drámát? Nem mondanám.
Lehetnék vidámabb.
Élénkebb.
Lehetnék, mégis ott az unalom mindenben. A hiábavalóság érzete.
Nyilván ez is része a fejlődésnek. Az alakulásnak. De nagyon unalmas néha. És nehéz.
Nehéznek élem meg.
Lélegzem. Belélegzem magamba.
Bízom magamban.
Biztosan van értelme.
Miközben anyám azon drámázik, hogy milyen volt a temetés. Hogy nem kint, hanem bent volt, és lemaradtak róla emberek.
Na ja.
Ez van.

Következő naplóbejegyzés: 2017. január 17. (javulóban)
Összes naplóbejegyzés: egy mester naplója
Jelszó a jelszóval védett naplóbejegyzésekhez: Elfogadom!