2017. január 11. 18:39

A tegnapi elegem van érzés jelentősen…igazából sehogyse.. Nem mozdult el.
Olyan sziszifuszinak érződik minden.
Főleg ez a takonykór így rámragadva…még csak erősíti ezt.
Kértem én, választottam azt, hogy a testem egyensúlyban van. De nem van. Szarik rája. Vagy nem tudom.
Az éjszaka remek kalandjaim voltak álmomban. Csak már remekül nem emlékszem rá.
Valami örvénylések, dúlások voltak, dőlt össze a világ, és mi, egy csapat, meg a család, próbáltuk ezt helyrehozni. Kb. ennyi rémlik.
Izgi volt, érdekes volt – érzetben ez maradt.

Fáj a hideg. Tényleg. Nem szoktam erre így reagálni, de most ezt így élem meg.
Persze lehet, türelmetlen vagyok. Az vagyok. Néha úgy érzem, én már Mester vagyok, aztán meg semmi nem működik mesteri módon. Megbetegszem. Nem jönnek, akiket várok, hogy a bőségemet megadják. Nem jön senki a szabványtól tanulni. Nem veszik a könyveimet, és társteremtett könyveimet sem.
Pedig azok igazi csodás társteremtett könyvek. Mégse.
Leszarom.
Mindent leszarok.

Közben meg jön néha visszaigazolás, hogy hogy csinálom, hogy mindenfélével foglalkozom?
Hát így.
Néha ott a Mester, aztán meg nem tudom, hova lesz.

Hülye kérdés.
Itt van.

Következő naplóbejegyzés: 2017. január 12. (visszatérés)
Összes naplóbejegyzés: egy mester naplója

Jelszó a jelszóval védett tartalmakhoz: Elfogadom!