Saját fotó, Kalocsa, Érsekkert

kavics serceg
cipőm talpa alatt
hosszúra nyúlt
árnyak vetődnek rám
a város zaja hullámzik
hol elhal
hol erősödve
visszaránt

madarak pittyegnek
gondtalan
fák ritkuló lombja közt
fény játszik
az úton
októberi nap köszön

rovom a lépteket
hova visznek
nem tudom
nem is számít igazán

míg hullt levelek
tömegén puhán
lépdelek
a tér és az idő
eltűnik hirtelen

csak vagyok

csak létezem

nem is kell
ennél több
most nekem

Kalocsa, 2017.október 17.

Hasonló versek: természet