ráncokat szánt

ráncokat szánt orcám ártatlan bőrébe avas körme az időnek vér serken ki nyomán s porlad el némán a végtelen semmiben hold-ezüstté válik lassan rajtam a szaru ahogy vasmarka naponta szorongatja higgadt-kevélyen de ez csak test megrenyhül majd visszahull egyszer Föld … Olvasd tovább

Perpetuum mobile

perpetuum mobile nincs mondatkezdő nagybetűm, s nincs a végemen semmi jel, mi lezárná kezdetem; folyton voltam, mindig vagyok, és nem múlok el sohasem, akár egy véget nem érő mondat, mely sok-sok szóból áll, szünet csak a vessző, és indul minden … Olvasd tovább

Éjfél, háromszor

1. holdbéli álomban kéjes rikkanások jártak titokban kinn a mezőn villanva szállt fák ága közt a sötét fény, még éjfél előtt 2. éjfélre járt, nyálkás békák kurrogtak, brekegtek a tóban zajongtak mind a poszáták míg csurrant az égi fény 3. … Olvasd tovább

Az idő

Az idő viszonylagos. És illúzió. Mert kell egy viszonyítási pont az események azonosításához a fizikai világban. Ezzel lehet az anyagban eligazodni. A múlt tanulság. Amiből tanulni lehet. Ez nem kötelező, de lehetőség. Rágódni rajta nem érdemes. És a „mai eszeddel” … Olvasd tovább

Jövő 3.0

rozsdába fúló fémtömeg kiszáradt medrű tengeren forró szél fújja majd el nyomait nem marad itt semmi sem nem voltál nem leszel hanem vagy ekképpen a jövőd akár a múltad pillanatnyilag egészen benned van Budapest, 2013. 09. 21. Hasonló versek: lélek … Olvasd tovább

Jövő 2.0

Vasfoga nyakamba váj, már negyvennéggyel; jut mindkét felemre. Mar szenvedéllyel. Ó, az idő, mi nincs is, csak mosolya nyoma látszik arcodon, hajadon, szemeid alatt… S hogy mit hoz a jövő? Beh! az teljesen bizonytalan! Épp ezért nem számít! Most csak … Olvasd tovább