Mese az Otthonról

Mese az Otthonról

mese az otthonról

Kép: http://cosmicspark.deviantart.com

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy királyság.
A király elégedetten uralkodott itt csodálatos országa és csodálatos népe fölött.
Ebben a királyságban nem volt igazán sosem sötétség, de a nappalok ragyogóak voltak, és fénnyel teliek.
Minden lakója a királyságnak boldog volt, mert a király is boldog volt.
Minden nap táncoltak, énekeltek, nevettek, és nagyon sokat játszottak.
Hunyót, fogót, versenyeztek, ki tud magasabbra szállni egy pillanat alatt, vagy csak összegyűltek a királyság főterén, és boldogan ölelgették egymást, mivel ebben is igen nagy kedvüket lelték. Mert az ölelés tovább növelte már amúgy is nagy boldogságszintjüket.

Nem volt hatalmas királyság. Egyik szélét ködbe vesző peremek vették körbe, másik részét pedig az Ősóceán, ami a királyság határán lezúdult a semmibe, és visszatért önmagába, mintegy egy szökőkút, amiben folyton kering a víz.
A királyság szélén körös-körül egy hatalmas tűzfal lobogott. Mint félelmetes kapu, őrizte a határokat ez a tűz.
A király maga építette a falat, a benne is örökké lobogó tűzből és szenvedélyből, és hozta létre az Ősóceánt, de még a palotákat is, amikben a királyság népe, és ő maga is lakott.
Senki sem akart innen elmenni, annyira gondtalanul, örömmel és szeretettel eltelve éltek itt nagy egyetértésben a király és a nép.
Még maga a király sem volt sohasem a királyság határain túl, így nem járt még ő sem a tűzfalon túl sem. Ennek ellenére tudta, hogy ott nincs semmi és senki, csak az üresség.

mese az otthonról

Kép: http://joeyjazz.deviantart.com

Egy mulatozással, és játékkal eltelt nap után a király gondolkodóba esett. Megtörtént már vele ez máskor is, mert a királyság is úgy alakult ki szépen, sorjában, hogy a király befelé fordult, és azon törte a fejét, kicsoda is ő valójában, és mi is az a létezés. Így jött létre a királyság, a paloták, a királyság angyalai. Ja! Még nem is említettem, hogy ebben a királyságban csupa angyal lakott! Akiket a király önmagából hozott létre. Tulajdonképpen nem is voltak önálló lények, a király egy-egy része volt mind, így aztán a király önmagával táncolt, játszott, énekelt, vagy bármi mást is önmagával tett. Amikor pihenni tért, és lehunyta a szemét, félhomály borult a királyságra, és mindenki más is pihenni tért. Amikor felkelt, és kinyitotta a szemét, fény borított be mindent, és mindenki más is felkelt. Amikor meg ásított egyet, mindenki más is ugyanazt tette. És persze, a király maga hozta létre a királyság határait, beleértve a tűzfalat is, mert az első körben, magától ennél tovább menni nem tudott. Ha tovább ment volna, el kellett volna hagynia a királyságot, azt meg nem akarta, mert akkor az ott, ahol most van, megszűnt volna létezni, és kezdeni kellett volna mindent elölről.

Szóval, hogy szavamat ne felejtsem, a király, miután a legkisebb angyal is pihenni tért, megint azon kezdett el gondolkodni, ki is ő valójában? Mert ugye, itt vannak az építmények, a Fény, az Ősóceán, az angyalok, a vidámság, a nevetés, az öröm és a szeretet, és még millió más csoda. Kezdett mégis már kicsit unalmassá válni, hogy hiába van körülötte sok angyal, mindegyik ő maga, mindig mindenki ugyanazt teszi, ugyanazt érzi, sőt, még ugyanazt is gondolja. Hovatovább ugyanakkor pislant minden angyal, mint amikor a király….Brrr….

És mindez kívül van. A királyon kívül. De vajon, mi lehet belül?
Nos, ezen a bizonyos napon a király ezen törte a fejét.

Gondolt egyet, és úgy döntött, magába pillant, megnézni, mi is van odabent, úgy IGAZÁN!
Eleinte nem látott semmit. Nem érzett semmit. Nem hallott semmit. Mármint azon túl, amit mostanáig érzékelt.

Maradt ebben a befelé figyelő állapotban, bízva abban, valamit majdcsak sikerül tapasztalnia.
Nagyon figyelt.
Lehet, el is bóbiskolt kicsit.
Azt érezte, biztosan, hogy határtalan. Hiába a tűzfal, érezte, hogy azon túl is lehet valami. A határtalanság érzése mutatta ezt meg neki. De ennél több… nos, nem látszódott.

mese az otthonról

Kép: http://7shadows.deviantart.com

Már-már feladta a figyelést, amikor valami történt.
Megpillantotta önmagát magával szemben.
Mintha tükörbe nézett volna.
Egy kicsit lágyabb, kecsesebb alak jelent meg előtte.
Olyan volt, mint ő maga, de egy finomabb, áttetszőbb formában, ugyanakkor erőteljesebb kisugárzással.
Tetszett a királynak a látvány.
Olyannyira, hogy tulajdonképpen nem is tudván arról, hogy van ilyen, beleszeretett önmagába, abba a tükörképbe, akit látott. Mélységesen és szenvedélyesen.
És ettől a szerelemtől a tükörkép önálló életre kelt, és létrejött a Királynő.
Ebben a pillanatban megölelték egymást, és ebből az ölelésből egy hatalmas robbanás, egy tüzijáték keletkezett.
Csak úgy pattantak az apró szikrák szerteszét a királyságban, amit Otthonnak is neveznek.
Millió és milliónyi apró szikra röppent fel az ég felé, és hullott szerte a királyság egész területén. Meg sem lehetett számolni a szikrákat, olyan sok lett belőlük.
Befestették az egész égboltot, csak úgy ragyogott minden az egész birodalomban a színes szikrák nyomán.
Aztán minden elcsendesedett.

Amikor ismét magához tért a király, látta, hogy ott ül mellette a királynő, aki szépségével elvarázsolta.
És látta, hogy a királyság telis-teli van hercegekkel és hercegnőkkel.
Mert amikor meglátta magát önmagában, és szerelemre lobbant, a szétszóródó számlálhatatlan mennyiségű szikra nem volt más, mint a király és a királynő gyermekei. Mindben ott benne dobogott a tüzük és a vizük. Mert a király volt a tűz-lényeg, a királynő pedig a víz energiája.

Ám láss csodát! Ezek a hercegek és hercegnők nem utánozták mindenben a királyt. Nem akkor hunyták le a szemüket, amikor ő, nem akkor táncoltak és játszottak, amikor ő, hanem más alkalmakkor is, és máshogyan is.
Nagyon megörült ennek a király és a királynő, mert tudták, új lehetőségek teremtődtek arra, hogy tovább mehessenek önmaguk felfedezésének kalandos útján, immár azonban a gyermekeik révén, akik képesek voltak önálló létre és önálló mozgásra, ezáltal saját tapasztalások és élmények átélésére, amik végső soron a királyhoz és a királynőhöz is eljutottak. Így jött létre a levegő őselem lényege.

Az ifjak bejárták a birodalmat keresztül-kasul, fáradhatatlanul kalandoztak mindenfelé, és ismerkedtek egymással.
Egy nap eljutottak bizony a peremig is.
Ahol a tűzfal védte az Otthont.
De nem csak a kinti ismeretlentől, attól is, hogy oda ki lehessen jutni.
Érezeték a rettenetes erőt, ami áradt belőle. Átlátni nem lehetett rajta. De vajon… átjutni… lehet-e rajta?
És vajon… azon túl… mi minden lehetséges? És hogyan?
Vissza-visszatértek az ifjak ide, mert hajtotta őket a kíváncsiság, ami beléjük oltódott születésük pillanatában.
Tanakodtak azon, vajon lehetne-e arra is utazni, kalandokat, élményeket, tapasztalásokat keresni?
Mindeközben persze boldogan és elégedetten élték mindennapjaikat az Otthonban.

A király és a királynő tudta, hogy az ifjú hercegek és hercegnők egy része miben töri a fejét. És örült ennek. Módfelett örült, hiszen bennük is bennük volt az ősi, mély kíváncsiság és vágy az ismeretlen felé, a kalandok felé. Mert hogy ismerhetné meg önmagát bárki, ha nem hajtja a kíváncsiság?
Meg aztán…az Otthon már készen van. Már nem lehet tovább alakítani rajta. Már minden tökéletes. Már nincs mit tapasztalni. Már nincsenek ismeretlen és járatlan utak. Már minden felderíttetett.
Tudták azt is jól, hogy ideje van a továbblépésnek. Ideje van új teremtésnek, új világok létrehozásának.
Kihirdették hát, hogy azok a hercegek és hercegnők, akik kalandozni vágynak, gyűljenek össze, és elmondják nekik, mire is vállalkoznak a tűzfalon történő átkeléssel.

Jöttek is a hercegek és hercegnők szerte az Otthon minden szegletéből. A király és a királynő örömmel látta, mennyi bátor örökösük van, akik hajlandók az ismeretlenbe kalandozni.
Sokan azonban meggondolták magukat, amikor meghallották, hogy az út nehéz és fájdalmas. Hogy senki nem tudja, senki, még a király, és a királynő sem, mi vár rájuk a tűzön túl. Ott mindent maguknak kell megoldani, kitalálni, elrendezni, megteremteni, segítség nélkül. Bármit megtehetnek majd, bármit megtapasztalhatnak majd, bármilyen döntéseket hozhatnak majd. Teljes szabadságot élveznek a Mindenekben, Mindenre. És ezekkel teremtik meg annak lehetőségét, hogy egyszer, amikor már minden készen áll, az Otthon túl tudjon nyúlni mostani határain, és nagyobb, szebb, hatalmasabb legyen, mint valaha, hogy minden teremtett lélek járhassa szabadon, döntése szerint az útját, megtapasztalva választásai következményeit, mert ezekkel tapasztalja meg ugyanezeket a király és a királynő is, és ezekkel ismeri meg majd Önmagát.
Azt is elmondták az utazásra elszánt angyaloknak, hogy ha egyszer elmennek, ugyanide, nem biztos, hogy vissza tudnak térni. És az is lehet, hogy erre nem fognak emlékezni. Azonban nem is szükséges, hogy magába az Otthonba visszatérjenek, mert az Otthon mindig ott lesz, ahol ők vannak. Hiszen a lényük legmélyében ott van az Isteni Szikra, amiből állnak, ami a király és a királynő szerelméből pattant ki. Így bárhol legyenek is, bármi történjék is, a legsötétebb pillanatokban is, az Otthon… mindig bennük van.

Még néhányan úgy döntöttek, ekkora kockázatot nem vállalnak, de így is sok angyal, azaz herceg és hercegnő maradt, akik azt mondták, hogy van bennük annyi kalandvágy, és szeretet az Otthon iránt, hogy lesz, ami lesz, ők bizony belevágnak!

mese az otthonról

Kép: http://angel31fire.deviantart.com

Óriási tapsvihar tört ki erre, mert hát tudta mindenki, micsoda hatalmas dologra szánták el magukat az Útrakelők.
Aztán a búcsúzkodás következett. Ölelgették egymást, biztató szavak hangzottak el, és örömkönnyek hullottak.

A Bátrak útra keltek hát.
Mert lényegük a mozgás.
És a szabadság.
Voltak, akik még visszafordultak a cél előtt, de semmi gond, mert mindenkinek megvan a maga dolga az Otthonban.
Akik nem fordultak vissza, ha akartak volna, sem tudtak volna már, amikor átlépték a peremet, mert a Tűz Fala magába szippantotta őket.

A király és a királynő, és az Otthonban maradt angyalok hálás szívvel és könnyes szemmel gondoltak a Nagy Kalandozókra, mert tudták, ők segítenek majd, hogy még jobban megismerjék önmagukat.
Aggódás nem volt a szívükben, mert tudták: minden rendben van a Teremtés egészében.
Még akkor is, ha a Tűzfalon túl még nincs semmi.
De akik oda mentek, magukkal vitték lényük legmélyén ezt a bölcsességet, és amikor szükség lesz rá, emlékeznek majd erre.

Kalocsa, 2015. július 19.

A témakör további írásai: üzenetek, napi szösszenet

Print Friendly, PDF & Email

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.