Emlékszem a parti homok aranysárga ragyogására a kelő napfényben. Emlékszem, ahogy a tenger lankadatlan csapódik a partra, a muzsikára, amit játszik közben. Emlékszem a kis kunyhókra, amik ott sorakoznak még ma is emlékeimben a víz közelében, közöttük hálók kifeszítve száradnak. … Olvasd tovább
vagyok az ég vagyok a föld vagyok a fény vagyok az éj vagyok az itt vagyok az ott vagyok az élet vagyok a múlt vagyok a kint vagyok a bent vagyok a márvány és vagyok a posvány ott vagyok a … Olvasd tovább
Nyolc óra. Még nincs egész sötét. Csupán pár percnyi e halovány fény. Talán ez már a vég? De pár percünk van tán még Kalocsa, 1993.04.08. Megjelent: Idő c. irodalmi antológia (2013), 157.oldal … Olvasd tovább
Fájt már a lelked? Úgy igazán? Mikor nem tudja az ész, a szív mit csinál? Fájt már a lelked? Mikor jársz föl, alá, céltalan,szobádba és bőrödbe zárva? Érezve, majd szétfeszíti testedet valami vágy? Fájt már a lelked? Hogy nem hallasz, … Olvasd tovább
hernyószagú csosszanások ébresztenek éjjel álmok színes tengeréből húznak ki nagy kéjjel szilánkokra zúzott szépség és remény dől le mélybe éjfekete lepel borít mindeneknek vége Kalocsa, 2014. 04. 11. … Olvasd tovább
belezuhanok a létezésbe szilánkok szóródnak köröttem ahogy egységből kiesve szakadnak le szárnyaim s hullanak a semmibe szenvedés szürke hamuja száll lelkemre és beborít hiába mosom, tisztítom nem nagyon tántorít kietlen pusztaság húz magába szüntelen úgy szabadulnék már szárnyalnék odafenn vágyam … Olvasd tovább
Körülöttem dúl a harc. Vad dühvel és gyűlölettel mészárolják egymást az emberek. Fémes csikorgással hasítja a páncélt a dárda, a kard. Nem is annyira az érzékszerveimre, mint az érzékelésemre hagyatkozva szúrok, döfök és vágok borotvaéles fegyveremmel, melynek kiegyensúlyozása annyira tökéletes, … Olvasd tovább
Készen állsz? Amikor azt hiszed, felkészültél arra, hogy meghalj, mert tudod, mivel jár ez, érhet még meglepetés. Tudod, hogy a halál nem valami rettentő mumus, ami után vége mindennek. Tudod, hogy nem csak ez az egy életünk van. Sőt, azt … Olvasd tovább
Halottaimról Ezer gyertya fénye világít a sötét éjben. Fejfák rezdülnek, a múltba néznek, mélyen. Emlékek gyúlnak a gyertyákkal sorban, szeretteim arcát idézik fel mostan, mindet, kik elmentek; testük egy lett a porral, de a lelkük valahol itt vár a sorban … Olvasd tovább
Meghalt levelek tömege, ó avar! Mennyei zizegésed mindig felkavar! Rád lépni én ilyenkor alig merek, bokáig, sőt! térdig beléd süppedek, s félek, elsüllyedek egészen benned, s mégis: oly jó ott lenni; valami féktelen, elfeledett ősi öröm és boldogság az, mi … Olvasd tovább