Nyitott könyv vagyok. Laptalan. Belül nincs semmi. Csak én magam. Üres burok, betűk és sejtelmes mondatok mind hiányoznak. Üreges, révedő tekintet. Rád bámul, mégse téged néz. Az életünk elszalad. Hol van a remény? Kalocsa, 2008. 10. 29. … Olvasd tovább
Széllel szállok táncot járok falevél a párom Forgunk-pörgünk körbe-körbe repülünk az égbe Széllé lettem szállok messze por előttem por mögöttem szabad vagyok semmi sincsen mi megállítani merészelne Járok-kelek hegyen-völgyön hajót hajtok tengereken ha akarom elsöpörlek Föld színéről végleg téged Széllé … Olvasd tovább
Hardver vagyok. Néma vas. Winchester az agyam, gerincem alaplap. Ráintegrált látó-kártya két szemem, ha pillám lehunyom, belső film pereg. Fülem ki-bejárat a hangok számára, miket belső hangkártya kódol folyamatosan érthető szavakba. RAM-om néha kihagy már, hiába végtelen a tára, szerencsére … Olvasd tovább
Hidrogén vagyok, magamban, kell még egy ilyen atom, s leszünk ketten; s mi kell még? Egy adag oxigén. Így lettünk víz mi hármasban. Víz. Szintelen, áttetsző, folyékony, s nincs szaga. Életet adok, vagy elveszek, mikor mit hoz a helyzet. Velem … Olvasd tovább
Itt vagyok. Lelkem nem látod, csak testem. Nézd, milyen szép! Bíborvörös szirmok lágy rejtekén porzóm, s bibém, hogy magam továbbadni tudjam, míg kék az ég. Hajolj fölém! Húnyt szemmel érezd illatom! Elvarázsol, úgy-e? Egészen, persze, hát! Szakíts, ha bírsz! Tiéd … Olvasd tovább
A kávéautomata rideg oldalához dűlve tán egy leszek vele. Jönnek-mennek az emberek, rámnéznek, vizslatón, kétkedve. Fiatal férfi jön, elém áll, végigmér. Kezében aprót csörget, mustrál, melyik gombom nyomja meg. Aztán látom, felragyog szeme: dönt, s pénzt nyomkod belém, mit én … Olvasd tovább