Új Igazság

Ma ismét fontos inspirációk érkeztek el hozzám.
Amiket az előadáson hallottam az elemek tulajdonságairól, illetve az ezekhez kapcsolódó szervek kapcsán, azt erősítette meg bennem, hogy hálás vagyok.
Hálás vagyok, hogy korábban nem folytattam semmiféle módon beható tanulmányt ezoterikus, spirituális témakörökben, mert így tisztán, fehér lappal állhattam oda az ezzel kapcsolatos információszerzéshez.
Amit biztosan tudok, illetve amire biztosan emlékszem, hogy amikor gyerek voltam, már volt bennem egyfajta késztetés, hogy embereket „gyógyítsak”, fénnyel. De megválogattam, kinek adok belőle, kinek nem, mert aki tetszett, annak adtam, aki nem, annak nem. Annyit tudtam csupán, hogy ezzel én segítek. Legalábbis gyerekfejjel ez volt bennem. Aztán a dolog a részemről feledésbe merült.
Mostanság a spiritualitásban olyan nagyon elmélyült tanulmányokat folytatók, tapasztalatot szerzők előadásaiból, tanításaiból azt hallom, hogy majd a karma,….hogy nem engedik…hogy csak akkor mehetek tovább…hogy tanulnom kell, és ha nem tanulom meg, amit kell, akkor nem mehetek tovább, nem tehetem ezt, vagy azt.
Ezért hálás vagyok, hogy ezek a spirituális dogmák nincsenek bennem. Nincsenek, mert nem foglalkoztam velük.
Számomra teljesen világos, és ez nem hit, nem érzés, nem gondolat, hanem egyszerűen TUDOM, hogy a világ megváltozott.
Amiket a régiek tanítottak, így volt. Eddig.
De ezek az igazságok már nem felelnek meg a valóságnak.
Más igazságoknak jött el az ideje.
Ezeknek az igazságoknak egyik hírnöke vagyok én.
Az Új Igazság: MINDEN MÁS!
Tegyétek hát félre a régi igazságokat, és keressétek magatokban az újakat!
Ha nem találjátok, kérdezzétek meg azokat, akik a megváltozott világ igazságairól beszélnek. Kérdezzétek meg őket, majd vizsgáljátok meg, hogy az ő igazságuk visz-e tovább utatokon, vagy valaki másé.
De ne feledjétek: új utak vannak, új igazságok vannak.
Ragaszkodhattok a régiekhez is, ha ez szívetek vágya, vagy, mert ebben érzitek magatokat biztonságban.
A választás szabad, a döntés magánügy.
Ám ha a régi igazságod mellett maradsz, készülj fel a meglepődésre. Készülj fel arra, hogy előbb-utóbb rájössz, hogy a régi igazság már nem állja meg a helyét. Lehet, hogy fájni fog a felismerés.
De lehet, hogy másképp nem vagy képes megengedni magadnak az Új Energia Igazságait.
Bárhogy döntesz, a végén mindenképpen visszajutsz az Egységélménybe. Ha neked a régi energiák régi igazságainak ösvénye tetszik, járd azt, még egy darabig lehet, de a zsákutca jelzés már kint van. Van átkötés, és van útbaigazítás az Új Útra, az Új Energiák Új Igazságai által jelölt útra, eltévedni semmiképpen sem lehet.
Tudd azonban, hogy adott a lehetőség az új utat választani, bármikor.
Ez könnyebb is kicsit talán, mint a másik, és igen, azt mondják, válaszd a nehezebb utat, mert abból tanulsz.
Én amondó vagyok, válaszd az új, némileg könnyebb utat. Ez csak látszólag könnyebb, mert gyorsabb haladást tud biztosítani, de nagyobb feladattal jár.
Mégpedig azzal, hogy nem elég a régi útról az újra áttérni. Nem elég, ha új utat jársz.
Valamilyen módon a dolgod, hogy fényvivőként hirdesd az Új Utat, ne rejtsd véka alá, hogy Új Igazságok vannak, és hagyd, és tedd, hogy Fényed minél több társadat vonzzon magához, mert a munka sok, és a végkifejlet egyre gyorsabban közeleg.
Nem mindegy, mennyien vagyunk tudatában Önmagunknak.
Nem mindegy, mennyien vagyunk tudatában, hogy Kik Is Vagyunk Valójában.
Nem mindegy, hogy mennyien teremtjük meg legnagyszerűbb elképzelésünket önmagunkról.
A nagy változásokhoz sokatokra szükség van!
Most rajtad a sor, hogy eldöntsd, vállalod-e az Új Föld hívását.

2013. augusztus 10.

kryon


Print Friendly, PDF & Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük