Piros lámpa. Megáll az autók hada. A forgalmi sávot elválasztó szigeten kihasználja a hajléktalan az áramlási szünetet. Az első autóhoz lép, nem tolakszik. Nem kap semmit. Megy tovább a következőhöz. Onnan is elutasítják. Majd nálam néz kérő tekintettel, kínálva lapját.

Felkészültem az ilyen helyzetekre. Mert nem gondolni szeretném, milyen adakozó és segítőkész vagyok, és mire végiggondolom ezt, és azt is, hogy mit is tehetnék, hogy valóban így legyen, már el is szalad a lehetőség, amivel olyat tehettem volna, amilyennek magamat gondolom. Csak a gondolat maradna. Azzal meg mit érek? És a másik?

Megfordítottam hát a dolgot, és cselekszem az adakozást és segítőkészséget. Ezzel tényleg adakozó és segítőkész vagyok, mert nem gondolom, hanem teszem. És a tett meghozza a gondolatot is.

Szóval felkészültem. Az autóban mindig tartok 1-2 ötszáz forintost, kéznél, hogy még kotorásznom se kelljen utána. Átadtam a pénzt, kaptam egy Fedél Nélkül-t. Megköszönte az ember, majd azt mondta:

–         Isten áldja! Legyen szép napja!

Adtam magamnak egy áldott, szép napot.

Kalocsa, 2013. október 8.