Hardver vagyok. Néma vas. Winchester az agyam, gerincem alaplap. Ráintegrált látó-kártya két szemem, ha pillám lehunyom, belső film pereg. Fülem ki-bejárat a hangok számára, miket belső hangkártya kódol folyamatosan érthető szavakba. RAM-om néha kihagy már, hiába végtelen a tára, szerencsére … Olvasd tovább
Hidrogén vagyok, magamban, kell még egy ilyen atom, s leszünk ketten; s mi kell még? Egy adag oxigén. Így lettünk víz mi hármasban. Víz. Szintelen, áttetsző, folyékony, s nincs szaga. Életet adok, vagy elveszek, mikor mit hoz a helyzet. Velem … Olvasd tovább
Itt vagyok. Lelkem nem látod, csak testem. Nézd, milyen szép! Bíborvörös szirmok lágy rejtekén porzóm, s bibém, hogy magam továbbadni tudjam, míg kék az ég. Hajolj fölém! Húnyt szemmel érezd illatom! Elvarázsol, úgy-e? Egészen, persze, hát! Szakíts, ha bírsz! Tiéd … Olvasd tovább
A kávéautomata rideg oldalához dűlve tán egy leszek vele. Jönnek-mennek az emberek, rámnéznek, vizslatón, kétkedve. Fiatal férfi jön, elém áll, végigmér. Kezében aprót csörget, mustrál, melyik gombom nyomja meg. Aztán látom, felragyog szeme: dönt, s pénzt nyomkod belém, mit én … Olvasd tovább