1.
Kellesz, mint életnek
VÍZ
LEVEGŐ
FÉNY
nélküled tán még meg is
halnék.

2.
Fény vagy nekem, ha
hozzámérsz, forró fehér bőröd
felhevít, tested illatától
elbódulok, s ahogy karod
ölel, abból tudom, nem
egyedül vagyok.

3.
Levegőm vagy. Ha tehetném,
Téged lélegeznélek be
reggel, délben, este és mindig.
Csókod feltölt friss oxigénnel,
s lesz vörösnél vörösebb vérem,
olyankor az oly nagyon izzik!

4.
Vizet! Szomjazlak!
Ajkam kitikkad,
testem elszárad,
ha nem vagy velem.
Sivatagi nap perzsel hamuvá,
szájam zörgő, üresen
kongó fakult cserép.
Kérlek!
Könyörgök!
Jöjj hozzám!
Ölelj!
Csókolj!
Szeress!
Hadd oltsam kínzó szomjamat Veled!

5.
Mindezért cserébe adom Neked magam.
Leszek életedben fény.
Leszek levegőd, ha falaid
elzárnak s akarnának fojtani;
adok vizet, ha kell, könnyeimmel
mosom meg tested, öntözöm lelked;
cseppenként nyújtom oda mindenem;
csak kérd: én megteszem!
Elfogyasztom érted egész lényemet
– csak Te élj -, teljesen!

6.
Szimbiózis ez.
Semmi más.
Két különböző szervezet –
de egymás nélkül élniük nem lehet –
csak együtt – így hasznos a létük.

Víz.
Fény.
Levegő.

Neked adom,
Tőled kérem.
Igaz BARÁTOM
csak Te vagy!
Így, és ezért!

Kalocsa, 2010. március 7.

Megjelent: Verselő Antológia 2010., 268. oldal
VAN 2010