Szeretet-rabság tart fogva.
Láthatatlan láncok kötnek gúzsba.
Szinte észre sem veszed:
NEM VAGY SZABAD!
De hisz mért is tennéd;
szeretsz,
s szeretnek téged.
Mégis: csíkos rabruhád
beleégetve bőrödbe fénylik
fel az egekbe.
Szeretsz.
Félsz.
Féltesz.
Nem azt, akit szeretsz!
Ó, nem!
Magadat!
Igen!
Mert mi lesz veled,
ha ő már nem lesz!
De csak téged érdekel.
Aki elment, annak oly mindegy!
Magad sajnálod.
Magad gyászolod.
Mert nem vagy szabad.
Aggódsz: mi lesz, ha valami baja esik?
Hát féltőn óvod!
Látod?
Félsz.
Mert nem lehetsz igazán
szabad.
Érzelem-szálak,
pókfonat-vékonyak,
fogva tartanak.
Elszakíthatatlanul.

Nincs nehéz vas.

És mégis: e Földön
nem találsz szerszámot,
mi bizton elvágja!
Próbáld, ha tudod!

Tudnál nem szeretni?

Mikor vagy boldogabb?

Ha szeretsz, korlátok közt élsz,
vagy ha nincs semmi és semmi,
mi téged fogva tart?

Rabság a szeretet!

Ó, jaj!

Aggassatok még rám
nehéz rabláncokat!

Kalocsa, 2010. 05. 09.

Kép: http://darkredbbb.deviantart.com/art/Prisoner-132352131