Szappankészítési tippek

előkészületek

előkészületek

Nem, nem olyan ördöngős dolog szappant otthon készíteni. Egy kis körültekintés, meg persze nyugalom, és az elhatározás kell hozzá.
Én magam az inerneten kerestem recepteket, leírásokat, videókat, aztán megcsináltam az első szappant, egy olivás szappant. Nekem nem nagyon jött be, mert kemény volt, és nem nagyon habzott.
Elkezdtem hát kísérletezgetni a receptekkel, és azóta is saját receptekkel dolgozom.

lúgoldáshoz edény

lúgoldáshoz edény

Ehhez nagyszerű receptkészítő programokat lehet találni, ami ahhoz kell, hogy ne nagyon kelljen számolgatni, mivel adott mennyiségű zsiradékhoz (ez alatt mindenféle olajat és zsírt értek) adott mennyiségű lúgot kell adni, mert minden zsiradéknak más-más az elszappanosítási száma (ez az a mennyiség, amennyi lúg kell ahhoz, hogy a zsírból, a folyadékból és a lúgból végül szappan legyen). Például ez: szappankalkulátor .

Legalább kétféle módon lehet szappant készíteni: hideg eljárással, vagy meleg eljárással. Én az előbbit jobban szeretem, és most arról fogok  a továbbiakban írni. Sokak úgy gondolják, hogy a szappant főzzük. Nem, ma már nem főzzük, ennél egyszerűbben lehet készíteni. De haladjunk sorjában!

IMG_20131124_194916

kesztyű, szemüveg

Mielőtt belekezdesz, a legfontosabb: a biztonsági szabályok betartása. A nátronlúg maró anyag, bőrre jutva nagy kárt tud csinálni, a szemről nem is beszélve. Nem kell ettől megijedni, de tudni kell vele bánni. A szappankészítéshez legyen egy szemüveged (mondjuk…pl…egy munkavédelmi szemüveg, pár száz forintért kapható, vagy úszószemüveg, a lényeg, hogy ha fröccsen az elegy, ne a szemedbe menjen, hanem a szemüvegre). Ha fröccsen az elegy, ne a bőrödre menjen, hanem a ruhára, amiben vagy. Nem célszerű a rövidnadrágos szappankészítés. Legyen rajtad hosszú ujjú póló/ing, meg hosszú nadrág. Ha meg mégis a bőrödet éri a folyadékban oldott lúg, akkor se tessék pánikolni, hanem le kell tenni, otthagyni mindent, és alaposan lemosni az érintett területet. Hogy ilyen mégse legyen, dolgozz kesztyűben. Vagy egy vékony gumikesztyű, vagy bármi más, ami bírja a lúgot. Nekem egy szép, zöld színű, vegyvédelmi kesztyűm van.

A biztonsági szabályokhoz hozzátartozik, hogy se rokon, se barát, se ismerős, se kutya, se macska ne legyen a közelben, aki útban lehetne, mert őket is érheti baleset, tehát jobb, ha nem téblábolnak körülötted. Persze, ha a segítőd is tudja ezeket a szabályokat, akkor beszéljetek meg, ki mit csinál, osszátok be a feladatokat a szappankészítés során.

A lúg keveréshez kell valami edény, egy műanyag flakon (PET palack, vagy hasonló nem jó, túl vékony, üveg sem jó, mert elpattanhat, a fém ugyancsak nem jó).  Ha nem találsz otthon semmi használhatót, keress valami ilyesmit:

lúgoldáshoz edény

lúgoldáshoz edény

Ugyancsak jó, ha van külön edényed a zsírok folyékony állapotúvá változtatásához. Én egy, a főzéshez nem jól használható, rozsdamentes acél lábas mellett döntöttem. Ebben kimérem a szükséges mennyiségű szilárd zsírokat, megolvasztom, majd hozzámérem a folyékony zsírokat is. A mérés pontossága fontos, így aztán szerezz be egy digitális konyhai mérleget, ha még nincs. Innentől kétféle továbbhaladás lehetséges: vagy az edényben kevered majd össze a lúgos oldatot a folyékony, és kb. langyos zsírokkal, vagy egy másik edénybe öntöd át a zsiradékokat, és ahhoz öntöd hozzá a lúgot. Nekem úgy egyszerűbb, hogy vettem egy két literes műanyag kancsót, csőrrel (könnyebb a kiöntés),

"a" kancsó :)

“a” kancsó 🙂

abban keverem össze a masszát.

Mindent készíts elő, amire szükséged lesz, hogy ne kelljen kapkodnod. Tedd kezed ügyébe a zsírokat, a mérleget, az edényeket (egyet a lúg keveréséhez, egyet a zsíroknak, egyet a folyadéknak, amiben majd a lúgot feloldod), színezéket, illatot, formát. Azt is előre találd ki, hova fogod a formába öntött szappant tenni, aminek legalább egy napig ott is kell maradnia, és lehet, hogy be is kell takarni, hogy lassan hűljön ki. Ha mindent előkészítettél, jöhet a munka java. Ja! Legyen kéznél papírtörlő, én abból sokat használok az öntés során.

A receptet pontosan tartsad be. Ne nagyon térj el tőle, mert meglepi érhet, elrontott szappan formájában.

Vedd fel a kesztyűt és a szemüveget.

Mérd ki a szilárd zsírokat. Aztán ezt olvaszd fel. Közben vagy kiméred a folyékony zsírokat, vagy majd a folyóssá vált szilárdhoz méred azokat hozzá. Persze, ehhez kell egy olyan mérleg, amit az adott zsírféleség lemérése után le tudsz nullázni/tárazni, mert így egyszerűbb dolgozni. Vagy matekozol folyamatosan, csak akkor ezt nagyon pontosan tedd!

Ezt követően mérd ki a folyadékot (desztillált víz, esetleg csapvíz, sör, kecsketej, gyógytea, stb…), majd a nátrium-hidroxidot. Ezt ne szórogasd, rázogasd ki az edényből, hanem egy kanállal adagold a mérlegen lévő edénybe. Mindenképpen pontosan mérj! Ha tizedestörtre jön ki a recept szerint a mennyiség, kerekíts a kerekítés szabályainak megfelelően.

zsírok, lúg, folyadék (sör)

zsírok, lúg, folyadék (sör)

Ezt követően a lúgra öntsd rá a folyadékot, majd zárd le az edényt, és rázd össze. Közben vagy engeded rá a hideg vizet, vagy beleállítod a hideg vízbe. Ez azért kell, mert pillanatok alatt 80 fokra melegszik fel a lúgos oldat, és a hűtés kell, hogy gyorsabban érje el a kívánt hőfokot. (Vigyázz, balesetveszélyes a forró lúg, óvatosan érj az edényhez!) Én szeretem megmérni a biztonság kedvéért, így ha lehűlt kb. 45 fokra, meg a zsírok is kb. ugyanennyik, akkor jöhet az a rész, hogy a lúgos oldatot ráöntöd a folyékony zsírokra.

Jöhet a botmixer. Ne a maximum fordulatot válaszd, ha van rajta ilyen gomb. Készülj arra, hogy fröcsölhet a cucc. Azt mondják, szalagot kell húznia, akkor jó. Nos, én nem szoktam ezt megvárni. Kb. egy percig, vagy addig sem, keverem, beleteszem az illatot, a színezéket, agyagport, mézet, vagy bármi mást, amit gondoltam, és a receptbe beleírtam, keverek még egy egyet rajta. Vagy kettőt…:) és kész.

dolgozik a botmixer

dolgozik a botmixer

Mehet a formába. Ha szilikon formát használsz, nincs különösebb tennivaló. Gyakran használok tejesdobozt, azzal sincs különösebb tennivaló. Ha viszont valamilyen műanyag dobozt néztél ki, akkor azt előzőleg, a felkészülés során, be kell kenned szilikonnal vagy vazelinnel, különben nem jön ki a szappan belőle. Vagy csak késsel és kanállal, de úgy sok mindenre nem fogod tudni használni. 🙂

Nyáron, melegben, a tömbformát nem nagyon kell takargatni, max. egy kicsikét, különben túlmelegedhet, és szétfolyik, nem lesz mit fölszelni. Télen viszont be kell takarni a formába öntött anyagot, mint a befőttet, eltevéskor, hogy a kémiai folyamatok jól alakulhassanak. A kisebb formákat nyáron is célszerű vékony, használaton kívüli lepedővel, pléddel, letakarni. (Azt előre találd ki, hova teszed a szappant a formával, mert egy napig ott kell hagyni pihizni.)

Van, aki két nap után, más egy nap után, kiveszi a szappant a formából. Én egy napot szoktam várni. A tömb formát kb. ujjnyi vastagra szelem fel, így a literes tejes dobozból 10 szelet szappan jön ki. A szappanszeleteket egy tálcára teszem, és pár napig hagyom szikkadni, néha megforgatva őket.

a kész mű

a kész mű

Olyan egy hét múlva egy nyitott papírdobozba rakom a friss készletet, és felírom, milyen fajta szappan van benne, és mikor készült. Használni már lehetne a készítéstől számított 2 hét után is, de akkor még nagyon lágy, és gyorsabban kopik. Négy hét után vesszük általában elő, hogy kipróbáljuk, milyen lett.

szeletelés (kesztyűben kellene...)

szeletelés (kesztyűben kellene…)

A kiöntés után ottmarad a csetres. A magam gyakorlata szerint, a keverőedényt, a mixer rúdját, és minden mást, ami masszás lett, papírtörlővel eltakarítok, és megy be a mosogatógépbe. Az szépen elmossa a többit, ami még rajta maradt. Viszonylag sok papírtörlőt fogyaszt a takarítás, erre készülni érdemes. Van, aki beáztatja a cuccost, hagyja ázni egy napot, utána mossa el a dolgait. Nekem ez nem vált be.

Akkor egy saját recept:

– kókuszzsír – 200 g
– pálmazsír – 200 g
– naraforgóolaj – 200 g
– szőlőmagolaj – 100 g
– deszt. víz – 252 g
– nátronlúg (NaOH) – 98,5 g
– 3 ml menta illóolaj (gyógyszertárban is kapható; a 3 ml kb. 90 csepp)
– kb. 1-2 kávéskanál színezőanyag, jelen esetben őrölt paprika, csípős (ha többet teszel, vörösebb, pirosabb lesz)

A zsírokat összekeverjük, a lúgot a vízben feloldjuk (ahogy feljebb írtam). Ezt követően a lúgos oldatot a zsírokhoz öntjük, majd a bormixerrel összekeverjük (sok helyen olvasható a “szalagosodásig” utasítás, én nem várom ezt meg; max. 1 perc kutyulás, és kész). Ha illatot szeretnél bele tenni, most lehet. Ugyancsak most tedd bele a paprikát is, majd mixeld meg a botmixerrel. Ha megvagy, mehet az előkészített formába, a dunsztolással a már leírtak szerint járj el.

Tovább tartott leírni, mint elkészíteni…:)

További tippek itt:

szappankészítés

szappankészítés 2

…és a google a barátod! 🙂

Jó munkát kívánok!


 

Print Friendly, PDF & Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük