Star Wars

Tegnap este belecsaptunk a családi Star Wars Hétvégébe, így megnéztük a Baljós árnyakat.
Láttam már a filmet a többször is, de most hozzájön a nézéséhez a spiritualitás is bennem.
Így aztán vannak mondatok, amik egész más értelmet nyernek.Star Wars

Star Wars nem kezdődhet másként, csak így:

„Réges-régen, egy messzi, messzi galaxisban…”

Ezt kérem, szó szerint lehet venni.

Azaz, az egész történet NEM a mi időnk után, a jövőben játszódik, hanem jóval a mi létidőnk ELŐTT, a MÚLTBAN.

Ezzel, persze, lehet vitatkozni. Kinek-kinek a maga igazságrendszere szerint.
Az enyém szerint ez egy múltbéli történet, amikor a jó és a rossz, a sötétség és a világosság igazán ádázul vívta a maga harcait, ezzel aktiválva az energiát, és ezzel megpróbálva a maga számára minél többet megszerezni belőle.
Mert a dualitás erről szól: energiát szerezni, mert ha sok az energia, a sok energia talán segít visszajutni az Otthonba.
Erről szólnak a háborúk
Itt, a Földön is, és kint, a messzi, messzi galaxisokban és más dimenziókban is.

És erről szól a háború a Star Wars sorozatban is.

Ám ma már más ez. Már nem kell energiát lopni.
Legalábbis nem kellene.
Új energia született, a mi munkásságunk nyomán, a Földön.
Ennek nem véges a mennyisége, és bármikor, bárki számára hozzáférhető, szemben a dualitás energiájával.

De oly kevesen tudják még ezt!

Pedig semmi más dolgunk nem lenne, mint:

„Az áramló erőre figyelj, ifjú Padavan!” – mondja a Qui-Gon az ifjú Obi-Wannak.Star Wars

Figyelj az áramló erőre! Figyelj a benned rejlő isteni szikrára, aki felébredni vágy, és megtapasztalni a létezést a maga teljességében és gyönyörűségében! Figyelj az áramló erőre! – szerintem ez a mondat, ha más formában is, de sokszor elhangzik a Star Wars filmjeiben.

Figyelj….

Figyelj a megérzéseidre!

Hallgass a belső kis hangra, ami még lehet, nagyon vékonyka, és épp csak hallani, de ha minél többet hallgatsz rá, és kérdezed őt, egyre bátrabb és hangosabb lesz, és egyre inkább rá tudsz hagyatkozni.

Ha mégsem megy ez, az is rendben van. Mindenki úgy dönt az életéről, ahogy óhajt.
Mindenki úgy játssza a maga kis játékait és drámáit, ahogy csak akarja. Csak ne csodálkozzon, ha mindig drámákba botlik és általában mindig ugyanolyan jellegűbe.
Minél inkább félsz, hogy megint jön a dráma, annál inkább jön. A félelem felerősíti a megvalósulás valószínűségét.

Yoda Mestert idézve a Star Wars ezen részéből:

„A félelem dühöt szül, a düh gyűlöletet, a gyűlölet pedig sok-sok szenvedést.”star wars

Gondold csak végig!
Mennyi, de mennyi szenvedés okozója volt már a félelem, nem csak egyéni szinteken, hanem országok, földrészek szintjén is!
Vagy gondold csak el, hogy sok-sok tudományos újítás milyen nehezen került elfogadásra, mert csak féltek az addigi gyakorlat felhagyásával, és féltek attól, hogy változás áll be a dolgok menetében, a tekintélyelvűség megingathatatlanságában (most lapos a Föld, vagy gömbölyű? Kell-e kezet mosni a szülést levezető orvosnak? Vannak olyanok, hogy baktériumok? … és még sorolhatnánk…).

A félelem nem szükségszerűen hátrányos, alapvetően a túlélést szolgálja. Emiatt nem teszed a kezed a tűzbe, nem öntesz magadra forró folyadékot, nem lélegzel be mérges gázokat, vagy sétálsz át a forgalmas úton, ha nem lehet.
A félelem óvatosság, de túlzott mértékben már nem szolgál, hanem árt.
Félhetsz szeretteid elvesztésétől is.
De csak azért félsz ettől, mert nem tudod, igazából nem veszítesz el soha senkit.
És azért, mert igazából attól félsz, önmagad veszíted el.
Azt meg aztán végképp nem lehet.
Így okoz a félelem dühöt, a düh pedig gyűlöletet, ami meg szenvedéshez vezet.

Ha pedig ez alapján éled az életedet, akkor az jusson még eszedbe, amit Qui-Gon mondott már az ifjú Skywalkernek a film vége felé:

„Amire figyelsz, az a világod!”

Te mire figyelsz?
Mert az a világod!

Ha nem tetszik, amit látsz, figyelj másra, és figyelj másképp!

………………………………

Az első rész megnézése a Star Wars kapcsán ezeket a gondolatokat hozta.

Még mondják, hogy a szórakoztató és népszerű filmekben nincs spiritualitás!

Hm… lehet, hogy ami az orrunk előtt van, és könnyen elérhető, mint a Star Wars is, túl egyszerű és kézenfekvő ahhoz, hogy akár igaz is legyen?

Nézd meg, és döntsd el!

Kalocsa, 2015. 10. 23.

A témakör további írásai: napi szösszenet

Képek: http://www.starwars.com

Print Friendly, PDF & Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük