Star Wars II. – A klónok támadása

Ahogy írtam, folytattuk a Star Wars családi mozifolyamot, most a 2. (azaz 5.) résszel, mely a Klónok támadása címet kapta.

Nos, nem csalódtam a Klónok támadása elnevezésű részben sem.Klónok támadása
Tele van gyöngyszemekkel, már ami a spirituális utalásokat és tanításokat illeti.

Mindjárt az elején Obi-Wan mondja Anakinnak, hogy „Lazíts! Lélegezz mélyeket!”

Ennél jobb tanács nem is adható.
Ez minden helyzetben, minden körülményben a legjobb, amit tehetsz: lazíts, és lélegezz mélyeket!
A lélegezz mélyeket helyett mondhatnánk azt is, hogy sóhajtozz! Próbáld ki… amikor sóhajtasz, azaz mélyet lélegzel, energiák szabadulnak fel, amik addig a belsődet nyomták. Ezzel az egyszerű technikával meg lehet szabadulni ezektől. Ezt hívjuk elengedésnek.

Ha nem megy elsőre, majd megy másodikra. Vagy harmadikra. Érdemes ezt gyakorolni, hogy lazíts, és lélegezz mélyeket, mert az elengedésen túl feltölt energiával. Azzal az energiával, ami ott van körülöttünk, és bennünk is, minden molekulában: Istennel.

Használd ezt akkor is, ha döntened kell, és nem tudod, mit dönts; lazíts, lélegezz mélyeket, tedd fel a kérdést, amiben a döntést meg kell hozni, és figyelj befelé, önmagadra, mert a válasz ott van, magadnak fogod megadni. Tudd, hogy még fel sem teszed a kérdést, a válasz már ott van! Az is lehet, hogy a figyelem azért kell ebben a helyzetben, hogy észre tudd venni az éppen olvasott olvasmányodban a választ, meg tud hallani egy beszélgetésből, vagy zenéből; jártam már úgy, hogy kavargott egy kérdés a fejemben, és egy beszélgetésben pont arra mondtak válaszokat (igen, többet is, de nem többfélét; csak vegyem már észre végre…).

Használd ezt akkor is, ha nehéz helyzetben vagy, segíteni fog, legyen az egy orvosi vizsgálat, közlekedési szituáció, bármi.

Miért van ez? Mert a lazítás és a lélegzetvétel (nem a felszínes, hanem a mély, tudatos lélegzetvétel) segít, hogy a jelenben legyél, segít, hogy a MOST legyen a tudatodban, ezzel pedig meghozod önmagad számára a megoldásokat is.

Ez akár történhet álmodban is.
Bár, ahogy a Klónok támadása egy jelenetében Obi-Wan mondja, megint csak Anakinnak, hogy

„Az álmok elmúlnak.”,

az teljesen igaz, de az nem mindegy, hogy az álmok azért múlnak el, mert felébredtél az éjszakai alvásból, vagy azért, mert feladod azokat.

Ha azt nézzük, hogy sokan vannak, akik álmodják az életüket, akkor igaz lehet ez a mondat. Ha nem lépsz át a megvalósítás szakaszába, minden csak álom marad, amik egyszer csak valóban elmúlnak, keserű utóízt hagyva maguk után.

De megteheted azt is, hogy az álmodat éled: amit megálmodsz, elkezded megvalósítani. Amikor eljutsz arra a döntési pontra, hogy ezt teszed az életedben, és ezzel együtt a benned szunnyadó isteniségnek is teret engedsz, akkor minden, ami szükséges az álmaid megvalósításához, eljön hozzád. Nem neked kell utána menni, járni érte, akár küzdeni érte, egyszerűen úgy alakul a valóságod, hogy megvalósuljanak a dolgaid. (Emlékszel? Az előző részben volt ez a mondat: „Amire figyelsz, az a valóságod.”)

Innen egy lépés a következő gondolat a Klónok támadása egy következő jelenetében, amikor a Mester, okítva Tanítványát, azt mondja:

„Vigyázz a gondolataidra! Tévútra csalnak!”

Nohát! Nincs új a Nap alatt!
Ami a gondolatodban, az a valóságodban. Ilyen egyszerű ez. Mégis milyen nehéz tud lenni, hogy ezt az egyszerű alapigazságot a mindennapokban betartsuk!

A fejünk tele van aggodalmat keltő gondolatokkal. Tele félelemmel. Dühvel. Akár gyűlölettel. Minősítésekkel és értékelésekkel, amik elsősorban vagy a többi emberre vonatkoznak, vagy saját magunkra (… nem érdemlem meg… nem vagyok rá méltó… kicsi vagyok én ehhez… bűnös vagyok… miattam van, hogy… nem sorolom tovább, mindenki be tudja tenni ide a magáét).
Ezek aztán befolyásolják a cselekedeteinket. És legtöbbször olyat teszünk, amit aztán megbánunk. Vagy, igazából nem értünk el vele eredményt, legföljebb még nagyobb frusztációt.

Arról nem is szólva, hogy az igazi érzések nem az agyban vannak. Az agy információ-feldolgozó egység. Nem az érzelmek kezelője. Amikor azt érezzük, hogy érezzük ezt, vagy azt az érzést, és közben gondolatot társítunk hozzá, hogy az milyen is, nos, az nem érzés, az gondolat. Az igazi érzés belülről fakad. A szívből, a lélekből. És nincs hozzá gondolat társítva. Nincs hozzá minősítés társítva. Nincs benne harag, nincs benne gyűlölet, se irigység, se elvárás. Ha ezek ott vannak, akkor az nem igazi érzés, az gondolt érzés. “Olyan, mintha…” érzés

De a gondolatok más téren is tévútra tudnak vinni. Ha nagyon akarunk valamit, akkor az akarást akarjuk, nem a célunkat. Ha manipulálunk embereket, és dolgokat, mert elérni kívánunk valamit, akkor azt gondoljuk, van hatalmunk ezek fölött. Hát nincs.

Ha már az érzéseknél tartunk, a Klónok támadása részben van egy olyan jelenet, ahol Anakin mondja ezt Padménak:

Klónok támadása„A könyörület … maga a feltétlen szeretet…”

A könyörület nem az, amikor sajnálod a másikat, megkönyörülsz rajta, és valamilyen segítséget adsz számára.
A könyörület az, amikor tiszteletben tartod a másikat; tiszteletben tartod azt a döntését, hogy választott egy tapasztalati utat magának, amiben éppen most van, és elfogadod ezt, és őt magát is olyannak, amilyen. Nem minősíted, nem értékeled, és nem akarod megváltoztatni.
Ez a könyörület.
És ez a feltétlen szeretet.

Honnan tudom, hogy a fejemben gondolom, vagy a szívemben érzem?

Amit a szívedben érzel, az feltétel nélküli. Nincs benne de, ha, talán, esetleg, és hasonlók. Amit a szívedben érzel, az feltétel nélküli, korlátlan, áradó. Mint a patak vize, egyszerűen csak van, és jön, és kifogyhatatlan. Nincs kérdés, csak az érzés.
Amit a fejedben gondolsz érezni, ahhoz mindenféle feltételek, kérdések kötődnek. Akár félelmek is. Az hullámzik, és nem egyenletes. Egyszer a kétség mardos, aztán meg a hegycsúcson vagy.

Egy másik érzelem, ami Padmétól hangzik el a Klónok támadása című részben:

„Dühösnek lenni emberi dolog.”

Te hogy vagy ezzel?
Emberi dolog?
Lehetsz dühös?
Vagy el kell fojtanod, mert ezt tanultad, ezt mondták neked?
Ha elfojtod, egyszer robbanni fog. De óriásit.
Éld meg, de ne árts vele másnak.
A düh, mint az indulat is, természetes érzelem, segít elutasítani, amit nem szeretnél. De az elutasítás nem kell, hogy bántó legyen másra nézve.
Legyél dühös, ha úgy hozza a helyzet, de másnak ne okozz kárt (se érzelmileg, se fizikálisan).
(Az előző részben ezzel kapcsolatban már volt egy fontos mondat, Yoda Mestertől.)

(Most tekintsünk el attól, hogy miért hangzott el a  Klónok támadása kockáin ez a mondat.)

Lazíts, és lélegezz mélyeket!

Meglepő módon, kapcsolódva a Baljós árnyakban is elhangzottakkal, a Klónok támadása részben Palpatine szenátortól halljuk ezt:

„Idővel megtanulsz hallgatni a megérzéseidre. És akkor legyőzhetetlen leszel.”

Anakinnak mondja ezt, miközben szövi körülötte a sötét erő (energia) hálóját.
A „legyőzhetetlen” értelmezése érdekes ebben az összefüggésben.
Azért legyél legyőzhetetlen, hogy mindenki fölött állj, mindenkinél erősebb legyél, és mindenki fölött hatalmat gyakorolj?
Vagy azért, hogy önmagad korlátait legyőzve juss el oda, ahova mindig is tartottál: Ahhoz, Aki Vagy, Istenhez?

Mert ez nagyon nem mindegy.
Az előbbi esetben az illúzió fogja vagy, nem pedig a legyőzhetetlen szereplő.
Azért vagy az illúzió fogja, mert senki fölött nem lehet hatalmat gyakorolni.
Emberi szinten előfordulhat, de az a dualitás illúziója, hogy ez megtörténik. Csak annyira belesüppedtünk a játékba, hogy ezt az illúziót hisszük valóságnak.

A valóság viszont az, hogy egyik lélek sem tud a másik fölött hatalmat gyakorolni. Nem tudja egyik a másikat befolyásolni. Minden, ami történik, kölcsönös megegyezésen és beleegyezés alapján történik.
Ha hallgatsz a megérzéseidre (lásd előző rész tanítása), akkor valóban legyőzhetetlen leszel, mert tudod, hogy igazából senki nem akar téged, nem az embert, TÉGED, AKI TE VAGY, legyőzni.
Mert nem is tudna.

A Klónok támadása még kettő olyan mondatot tartalmazott, ami számomra figyelemfelkeltő volt.

Az egyiket Dexter Jettster mondja Obi-Wannak, amikor a fejvadász után nyomoz, és meglátogatja Dexet:

„A tudásnál sokkal fontosabb a bölcsesség.”Klónok támadása

Hiába a tudás, ha a tudás birtokában is csak önpusztítás van.
Hiába a tudás, ha azt nem a magad fejlődésére használod, hanem a hatalom illúziójának megtartására.
Hiába a tudás, ha csak a tudás marad, és azt nem állítod a Mindenek szolgálatába.
Hiába a tudás, ha nincs hozzá bölcsesség, mert akkor a tudás nem több, mint ócskavas a szeméttelepen.
Nemesfém csak bölcsességgel együtt válik belőle.

A Klónok támadása természetesen nem nélkülözi a politikai célzásokat sem, ez a másik figyelemre méltó mondat a filmben:

„A demokrácia akkor szűnik meg, ha már nem hiszünk benne.” (Naboo királynője)

Ehhez, szerintem, nem kell kommentár.
Ahogy ehhez sem:

Klónok támadása„Mindig van egy nagyobb hal.” (Qui-Gon, Baljós árnyak)

Végezetül egy apróság, ami akkor hangzik el a Klónok támadása elején, amikor folyik az üldözés a merénylő ellen, aki Padmé életére tör.
Egy kocsmafélében köt ki a Mester és Tanítványa, ahol a pultnál egy fiatal droggal kínálja Obi-Want, aki bevetve az Erőt, „lebeszéli” a drog használatáról a srácot, ezzel zárva a dolgot:

„Most mész, és átgondolod az életed.”

Mire a srác:

„Most megyek, és átgondolom az életem.”

Kalocsa, 2015. 10. 25.

Képek forrása: www.starwars.com

Print Friendly, PDF & Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük