Ó, mennyire tetszik nekem!
Jóképű, sármos és üde!
Hajának ezüst csillogása
elvakít néha egészen.
Szemének tüze melegít
ha fázom, tekintete átölel.
Szája szegletében mosoly
bujkál mindig, huncutul.
Hangjával elbűvöl,
s kérnie sem kell:
övé leszek bármikor.
Úgy szeretném!
Olyan nagyon!
Ha magához szorítana,
és érezném
egész éjjel milyen
forró
daliás teste,
ahogy óvón körbefon,
s tudom, vigyáz
rám, ha védelem,
vagy vigasz kell!
Ó, mennyire tetszik nekem!
Bár tudná, mennyire szeretem!
Mikor lehet végre enyém?

Nagyot sóhajtva
arcomról csepegő vizet
felitattam,
majd látom, tükrömből gúnyosan
visszakacsint rám
nárcisztikus cimborám:
– Megkapsz, ha akarsz,
csak gondolj mindig rám!

Kalocsa, 2011. 02. 22.

Nárcisz/Narcissus
Szabó Márta munkája
by Marta Szabo