számmisztika

A számoknak sajátos rezgésük van. Mindegyiknek más. És bár a nóta szerint kétszer kettő néha öt, ilyen a valóságban nincs. A számok mindig ugyanazt mutatják, és mindig ugyanúgy. Ez a számmisztikával is így van.

Megmutatja, milyen lehetőségek rejlenek bennünk, és azt is, hogyan tudjuk ezeket használni a magunk megismerésére. Ha ismerjük magunkat, el tudjuk fogadni magunkat. Ha már magunkat elfogadtuk, akkor el tudunk fogadni másokat is.

számmisztikaNincs semmi előre meghatározva, ez a számmisztika által adott elemzésre is igaz. Az elemzés a lehetőségeket mutatja meg, a nyilvánvaló jellemzőket, és a rejtett tulajdonságokat is. Segít abban, hogy eldöntsük, merre szeretnénk tovább haladni. Egy eszköz ahhoz, hogy az életminőségünk jobb legyen. A csodák nem a számmisztika által fognak megtörténni, hanem az adott ember által, aki a számmisztika segítségével egy kis tükörbe nézést vállal, és vállalja, hogy esetleges miértjeire, hogyanjaira választ kapjon. Térkép lehet a mindennapok útvesztőiben.

Elfogadva azt, hogy véletlenek nincsenek, elfogadhatjuk azt is, hogy születésünk időpontja sem véletlen. Pontosan akkor történt meg a megszületésünk, amikor annak ideje volt. Hogy hova születtünk, az sem véletlen, az a saját döntésünk. Ebből adódóan, a születési nap számának rezgése meghatározza azokat a jellemzőket, amivel nekilódulunk legújabb életünknek. Ehhez kapcsolható(k) a névből kiszámolható szám rezgése, valamint a teljes születési dátumból kimatekozható cél(ok). Mindezeket figyelembe véve lehet a számmisztikai elemzést elkészíteni.

Néhány apró finomság még hozzáadható, így például a személyes év, vagy személyes hónap rezgései és jellemzői, többek között.

Kiindulásként meghatározható a startszám, amit a születési napok számából lehet kiszámolni, egy egyszerű összeadással. Ha valaki pl. 28-án született, akkor 2+8=10; ezt tovább redukáljuk, amíg egy számjegy nem marad, azaz 1+0=1. Vagy: 15-én született: 1+5=6. Ha 11-re, vagy 22-re jön ki az összeg, azt nem redukáljuk tovább, mert azok mesterszámok, ahogy a 33 is, de 33-án nem nagyon lehet megszületni…:)

Az egyes számokhoz tartozó néhány tulajdonság:

1 – aktív, férfias jellemzők, kiáradó, mint a Nap; határozottság, bátorság, magabiztosság jellemzi. Gyengesége, ha a kiáradás túlzott, mert akkor hatalomra törekvés jellemezheti.

2 – passzivitás, befogadás jellemzi, valamint segítőkészség, gondoskodás, békére törekvés. Ugyanakkor hajlamos lehet befolyásolhatóságra, labilitásra.

3 – szintén férfias, kiáradó rezgésű szám. Derűlátó, könnyed és jó humorú, akinek ez a redukciós száma. De a könnyedség felületességbe csaphat át, és szétszórt is lehet.

4 – ismét egy páros szám, passzivitás, befogadás a minősége; megbízható, erős, és kitartó, aki négyesnek született. Gyengesége a kritikusság, szigorúság, és ezzel együtt a merevség.

5 – rugalmas, nyitott, lelkes ember, aki ötös. Túlságosan is az tud lenni, ezért türelmetlenség és hirtelen harag is jellemezheti.

6 – a hatos harmóniára törekszik az élet minden területén. Kiegyensúlyozottság és az élet élvezete is jellemzi. Diszharmónia esetén önfejűség, némi lustaság és makacsság is a tulajdonságai közé tartozik.

7 – bölcs, nyugodt és fegyelmezett, aki hetes. A bölcsessége hűvösségnek is számmisztikahathat, emiatt zárkózott lehet, ez pedig másokban távoltartást válthat ki.

8 – nagyon erős és bátor, aki nyolcas. A céljait tudja, és megy is utánuk. Bármi áron akár. Ha nem figyel, önfejű lehet, és ha nagyon akadályoztatva látja a cél elérését, még bosszúálló is. Nem idegen tőle a provokálás.

9 – a kilences mindent és mindenkit szeret, becsületes, jó lelkű egyén. Épp ezért naiv és túlságosan jóhiszemű is, némi rózsaszín köd van a szemei előtt. Mindenben a tökéletest keresi.

11 – bátorság, kísérletezés, eredeti gondolatok a sajátja. Ugyanakkor tele van feszültséggel, nyugtalansággal, amit pihenéssel tud ellensúlyozni. Lehet, hogy gyorsan beszél, vagy hadar.

22 – nagyvonalú, és nagyon fejlett az érzelmi élete. Ha nem harmonikus, kíméletlen lehet, önző és meggondolatlan, vagy akár megszállott cselekvések jellemezhetik a mindennapjait.

Ugyan egy számjegyre redukáljuk a születési nap dátumát, azért tisztán nem lehet ezeket a számokat értelmezni, mert érdemes figyelembe venni az összeadott számjegyek jellemzőit is. A 28-án születetteknél pl. nem csupán az 1-re jellemző tulajdonságok jelennek meg az egyénben, hanem a 2-es, és a 8-as is szerepet kaphat. Ezt is érdemes figyelembe venni a fentieknél.

Jó számolgatást és elemezgetést kívánok!

Egy példaelemzés olvasható itt:
Számmisztikai példaelemzés

A 22-es szám rövid jellemzése

A 9-es startszám rövid jellemzése

 

Ha szeretnél egy személyre szabott elemzést, írj ide: polirobert@polirobert.hu

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

számmisztika — 1 hozzászólás

  1. Pingback: Számmisztikai példaelemzés | www.polirobert.huwww.polirobert.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.