lélekgyógyász

Tudom, tudom!

Tele van a világháló, és a való világ is, megmentővel, mesterrel, sámánnal, varázslóval, gyógyítóval, és ki tudja, mi mindenkivel még.

Tulajdonképpen ezt a szót, így, ebben a formában, nem is én találtam ki, hogy “lélekgyógyász”. A gyerekem mondta, hogy amivel foglalkozom, az a sokféle dolog, szerinte ez. Nem vitatkoztam. 🙂

Nem, nem akarom megváltani a világot (vagy mégis?), és meggyőzni, vagy legyőzni sem akarok senkit sem.

Csupán elmondom, amit rámbíztak, hogy mondjam el.

Részben a versekkel, novellákkal, részben egyéb gondolatok közzétételével, és akár úgy is, hogy számmisztikai elemzést csinálok (igen, CSINÁLOK!), vagy mátrix technikát (a módszer nélküli módszer) használok, vagy csak úgy, beszélgetek, és elmondom, ami a helyzetben eszembe jut. Vagy ötletet adok, mit lehet nézni, olvasni, hallgatni. Esetleg önismeretre buzdítok. Vagy bármi más…

Jól belegondolva, a mediáció is valami hasonló. Erre azt szoktam mondani, hogy “léleksebészet”, mert sokszor a lélek, az emberi lényeg olyan mélységeire jutunk le egy-egy megbeszélés alkalmával, hogy komoly változások indulhatnak el az abban részt vevő egyén életében. És ez nagy felelősséggel jár.

Ahogy az életünk megélése is.

Tudjuk, hogy élünk, és felelősek vagyunk másokért, és ezzel együtt magunkért is?

Vagy csak úgy sodródunk az eseményekkel, és csodálkozunk, mi mindenbe “keveredünk” bele. És keressük a felelőst, aki a keveredést okozta. Pedig az nem más, mint saját magunk.

Szóval, ha tudatosabb szeretnél lenni, ne csak próbálgasd, tegyél érte!

Itt elmondom, hogyan kezdtem, hol tartok, és hova.

Követhetsz, és mégis a magad útját járhatod.

A döntés szabadsága a tiéd: sodródsz, vagy felelősséget vállalsz.

Bárhogy dönts is, ha erre jársz, és olvasol az oldalon, egy kicsit mindig jobb lehet a tudatosságod. A tévedés jogát azért fenntartom! 🙂

Szép napot!

 

Kalocsa, 2013. szeptember 12.

Az alábbi linkeken azokat az írásokat olvashatod, amik elvezethetnek Önmagadhoz, amik segíthetnek abban, hogy tudatosabb legyél:

napi szösszenet
Önmegismerés
Számmisztika
Önmegismerés 2.
Legyen!
Sodródás, vagy haladás?
Kirakó
Változás
Ki Vagy Te?
Egységben
Kétségek és válaszok
Számmisztikai példaelemzés
Isten tudatában – 1.
Isten tudatában – 2.
Isten tudatában – 3.
Isten tudatában – 4.
Isten tudatában – 5.
Isten tudatában – 6.
Isten tudatában – 7.
Asztrológia
Hogyan fedezzem fel önmagam?
A két pont módszer
Békében, szeretetben, kegyelemben
Minták és programok

 

 

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

lélekgyógyász — 4 hozzászólás

  1. Pingback: Nem vagy te mágnes! - www.polirobert.hu

  2. Pingback: Békében, szeretetben, kegyelemben - www.polirobert.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.