És a csend.
Itt legbelül figyel.
Vagyok.
Én.
Magamban.
Köröttem a néma sötétség.
Nem tesz semmit.
Mi ez itt bennem? Egy …. gondolat. Gondolat vagyok. Sűrű, erős, és határtalan. De milyen vagyok? És miért vagyok? Mi ez a gondolat? Csak ennyi vagyok? Mi van rajtam kívül? …
Semmi sincs rajtam kívül.
Akkor a semmi is én vagyok.
Minden én vagyok.
Akkor most vagyok én, itt, és körülöttem nincs más. Tehát minden vagyok. Ha nincs más, az is én vagyok.
Ajjajj…ez így nehéz…
Mi nem vagyok akkor?
Ha gondolat vagyok, akkor nem vagyok a semmi.
De amikor gondolat sem vagyok, akkor éppen semmi vagyok.
Erősnek érzem magam.
Erős a gondolat is, itt, bennem.
Mi van akkor, ha azt gondolom, vagyok itt én, és ott is vagyok én…akkor már kettő van belőlem.
Ha kettő van belőlem, meg tudom figyelni, milyen is vagyok.
Nézzük…
Ott vagyok…ott is egy gondolat…és itt bennem ugyanaz a gondolat. De honnan tudom, hogy ez a gondolat ugyanaz a gondolat?
Mert mindkettőt én gondolom. Pontosabban itt is én gondolom, és ott is én gondolom.
Hoppá!
Előbb csak magam voltam.
A gondolatommal létrehoztam saját magam, de önmagamon kívül.
Létrehoztam…létre…hoztam…teremtettem!
A gondolatomnak teremtés az eredménye.
Szóval akkor, amit gondolok, az rajtam kívül ugyan, de belőlem, és általam…megvalósul…
Nos…akkor most alaposan végig kell ezt ismét gondolnom.
És nagyon vigyáznom kell, mit gondolok ezek szerint, mert ha hozzáteszem, hogy legyen…hát megvalósul!
Most elvonulok kicsit gondolkodni.
Egy kis csend kell.
Kívül is, és belül is.
Eldöntöm hamarosan, mi LEGYEN.