gondolatszárnyakon száll az éj
odakünn egy tücsök zenél
vidáman húzza a nótát
körben csillagok
ülnek némán
Hold ezüstje száll
port hint a mélyből
a messzi Tejút
galaxis szélén pislákol
Napunk
messze-messze valahol
a semmi végén
vacogva ül az Én
nehezen hiszi
útja
tán véget ér
lelke már nála
egy lett vele
lélegzi a létet
ahogy csak lehet
pörögnek forognak
karjuk nyújtózik
milliárd galaxis
tán épp hallgatózik
tücskök hada
vidáman zenél
nem számít semmi sem
jöhet a tél
Kalocsa, 2017. augusztus 10.
Hasonló versek: lélek
Könyv: Csillaglélek
Drága Róbert nagyon hangulatos vers, szinte a szemem előtt van az éjszakai égbolt. Ki tudja hányszor szárnyaltunk már a csillagok között 🙂
Szeretettel ölellek! <3
Drága Ildikó!
Köszönöm szépen!
… és igen… ki tudja hányszor… vagy lehet, hogy most is? 🙂