és puha éj betakar
Valami ősi,
vad,
buja tűz
ég benned kedves!
Ahogy hozzám
nyomod forró öled,
felforralsz egészen,
és húsom cuppanva
helyére csusszan,
belénk mar
a gyönyör,
harap,
harap,
dobál fel s alá
éteri teremtő
erők hátán.
Kéj-hajónk
veszettül bukdácsol
mámor-óceán habjain,
a vihar egyre hevesebb;
látom, mikor
rázza kebledet;
nyögés és
mennydörgés
a
párbeszéd
lökéshullámok
kelnek útra
még
mélyen benn
a
testben
idegpályák mentén
Zeusz
villámokat szór
dúl
az
égiháború
s a
legnagyobb hullám
tetején
alélva jön a kéj
fennakad szemhéj
kitágul pupilla
semmibe néz
robban vulkán
levegő kifogy
színes izzó kőzuhatag
mélybe hunyva lehull
láva lövell magasba
visszazuhan halkulva
rámomló nyirkos test
ziháló lélegzet
így fekszünk egymáson
míg a gyönyör elcsitul –
és puha éj betakar –
2010. márciusa
A kategória további versei: szenvedély, szerelem