Előrejelzés 2017-re, énmódra

Az előrejelzés megírásához elővettem a varázsgömbömet, íme:
előrejelzés

És jól belepillantottam, hogy megtudjam, mi várható 2017-ben.

Aztán elővettem a csillagtérképet is, hogy onnan is meggyőződjem az igazságról:

előrejelzés

És hogy biztosra menjek, révületbe ejtettem magam (avagy meditációba, ahogy tetszik), és ujjaimmal különös, speciális alakzatot felvéve mantrázgattam vagy fél napot, hogy a megfelelő információk eltaláljanak hozzám, és meg tudjam írni az előrejelzést 2017-re.

előrejelzés

Mielőtt azonban belevágunk, érdemes megnézni, mit írtam 2016-ról, és szólni néhány szót annak megvalósulásáról.

Azt kell mondjam, nem tévedtem. Semmiben sem. Amit a 2016-ról szóló jövendölésben megírtam, az úgy is lett. Csak néhány példa:
– volt ünnepi beszéd éjfélkor
– én nem hallgattam meg
– a bolygók a Nap körül körbejártak, egyik kevesebbet, másik többet
– az évszakok rendben követték egymást
– voltak születések, elmenetelek, összejövések és szétmenések
– az energiák őrületes áramlásba kezdtek, határokon átívelően
– és bármi történt, a te saját kis valóságodban, azért te voltál a felelős.

Ezek után nézzük, milyen előrejelzés van énmódra (szigorúan énmódra) 2017-re!

Ahogy írtam legutóbb is (2016-ról), még nem vagyunk a gödör alján, ami a változások, energiák áramlásának sokszínűségét és erőteljességét illeti. A küzdelmek sem lanyhulnak a különféle érdekcsoportok között, a hétköznapi ember meg csak kapkodja a fejét, hogy mivanmivanmivan?
Igazából semmi sincs, kivéve, ha másképp döntesz. Ha úgy döntesz, hogy engeded az örvénylésnek, hogy beszippantson, hát megteszi. De te engedted meg! Ha beszállsz a vitákba, és erőből nyomod a dolgaid, az “érvényesülésed”, ha elhatárolódsz a “sötétségtől”, ha nem vállalsz felelősséget a teremtéseidért, nos, akkor igencsak zajos, küzdelmes, esetleg látszólag sikeres csatáknak nézel elébe, amik keserű ízű győzelmet adnak.

Ezzel szemben állhatsz a kerítés mögé is, azaz lehetsz megfigyelő, hogy meglásd, az energiák miként mozognak. És láthatod ekkor azt is, a többiek micsoda csodálatos játszmákat játszanak egymással, miközben panaszkodnak, hogy ők áldozatok, mártírok, betegek, és hogy amúgy is milyen rossz nekik (ezt akkor is előadják, amikor egyébként éppen jól megy nekik minden területen).

Nincs dolgod mindezzel. Ők ezt választják, hát játszanak ezzel.
Nem kell, hogy mindez hatással legyen rád, nem kell, hogy elkezdd játszani a felejtést, a drámát, az áldozatot, a mártírt, a hatalmat, vagy bármi mást. És akkor kívül is maradsz ezeken. Te választod meg, hogyan legyen.

Mindez nem jelenti azt, hogy valami ájtatos, felfelé tekintgető, fényt, meg megmentőket (értsd ufók, és más, nálad hatalmasabb létezők) váró embernek kell lenned, sőt, még arra sincs szükség, hogy megtagadd teljes önvalód, amit akkor tennél, ha csak a jóra, a szépre, a szeretetre, a fényre vágynál, és minden mást el akarnál fojtani magadban. Ezzel önmagad tagadnád meg. A nemszeretem részeid is te vagy. Itt a lehetőséged 2017-ben, hogy igazán önmagad legyél, te legyél az, aki tudja és vállalja, hogy a fény és a sötét is része, aki tudja és vállalja, hogy a szeretet, de a harag is a része, aki tudja és vállalja, hogy harc és küzdés nélkül, csupán a megengedéssel, minden és mindenki iránt, lehet igazán szabad és szuverén teremtő.

Előtted a lehetőség, és a felelősség a tiéd: hogyan haladsz tovább, minek leszel a része, és minek nem, a saját életedet éled és élvezed is azt, vagy mások elvárásai szerint, lényegében a szenvedést választod.

Bárhogy legyen is, a 2016-os előrejelzésben írtak ma is igazak:

“TE VAGY A FELELŐS MINDENÉRT, AMI AZ ÉLETEDBEN VAN.

Előrejelzés ide, előrejelzés oda, kizárólag ez számít: vállalod-e a felelősséget az életedért, vagy ráfogod a karmára, az angyalokra, istenre, isten tudja, kire.”

Mindent összegezve a 2017-es éved olyan lesz, amilyenné te magad teszed a választásaid, döntéseid, vagyis a teremtésed által.

Legyen hát, ahogy engeded!

előrejelzés
Ui.:
– nincs varázsgömböm
– nem nézegettem a csillagok állását
– nem ültem le mantrázni és meditálni, mudrákat használva
– lélegeztem, mélyen, önmagamba, és világok tárultak fel

Hasonló írások: napi szösszenet, lélekgyógyász

 

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Előrejelzés 2017-re, énmódra — 1 hozzászólás

  1. Pingback: Előrejelzés 2018-ra, énmódra - www.polirobert.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.