Előrejelzés 2016-ra, énmódra

előrejelzés

Kép: http://whiteflyinglizard.deviantart.com

Ahogy látom, szaporodik az előrejelzés 2016-ról az interneten.
Nem szeretnék a sorból kimaradni, a világért sem, úgy gondoltam hát, megírom a magam előrejelzését a következő évre, naná, hogy úgy, ahogy azt én látom.
Csakis úgy. Mert más is pontosan ezt teszi. A saját igazságrendszere alapján ír előrejelzést.

Nos, annyi már egészen biztos, hogy a jelenleg érvényben lévő naptár és a tömegpszichózis alapján, 2015. december 31-én, pontban 0:00-kor átlépünk 2016-ba.

Ez tuti biztos. Annyira, mint hogy épp ezt írom, te meg épp ezt olvasod.
Szóval, biztosan így lesz!

Lesz koccintás. De lehet olyan, akinél nem lesz. Merthogy ízlések és pofonok, ugye…

Az is nagyon valószínű, hogy valami főakárki beszédet fog mondani a tv-ben, nagyon sok országban a Föld kerekén. Ahogy az is nagyon valószínű, hogy én magam egyiket sem hallgatom meg.

Ezt követően nagyon sokaknak folytatódik az “ereszed el a hajam” fíling (vagy kezdődik), de a lényeg, hogy megyen a duhajkodás.

Kivéve annál, aki egyébként inkább alszik. Vagy akármi mást csinál.

Az énmódra írt előrejelzés szerint, 2016-ban is minden reggel felkel majd a Nap. Persze, minden idősávban máskor…és…le is nyugszik! Sőt! Lesz Hold is…hol kövérebb lesz, hol soványabb. De ez még nem jelent semmit. Mindig ezt csinálják… már hosszú-hosszú ideje. (Persze, hogy ezt csinálják, így terveztük meg őket!)

előrejelzés

Kép: http://parablev.deviantart.com

Az is látható, hogy a Nap körül keringő bolygók továbbra is mozognak. Tutira. Egyik gyorsabban fog haladni, a másik lassabban, sőt, egynémely nem átall curikkolni majd!

Ó, hogy ez minő helyzeteket okoz! Legalábbis azoknak, akik eszerint élik az életüket.

Az asztrológiának megvan a helye és szerepe, de az nem az, hogy folyton azt lessük, melyik bolygó mit csinál, és honnan lő fényszöget a másikra, és ennek milyen mechanikus, elkerülhetetlen hatása van ránk.

Illetve, lehet ezt is, de akkor mikor él az, aki ezt teszi? Az énmódra írt előrejelzés szerint: sosem él, csak hagyja, hogy rángassák.

Pedig “… Az égitestek nem lehetnek az emberi cselekvésnek közvetlen okai, hanem csak közvetve… tudni kell, hogy az égi testek behatásai közvetve és esetlegesen érvényesülhetnek az értelemben és az akaratban. … a bölcs uralkodik a csillagokon, de csak annyiban, amennyiben uralkodni tud a szenvedélyein…” (Aquinói Szent Tamás – Summa Theologica; Dr. Baktay Ervin: A csillagfejtés könyve, 14. oldal).

Hogy haladjak tovább az előrejelzés megírásával, bizonyosnak látszik, hogy lesz (legalábbis errefelé, mifelénk), tél, tavasz, nyár, ősz, tél…stb… ossza be mindenki magának, ahogy tetszik.

Jönnek emberek, meg mennek is. Keresztül-kasul az országon, de a világban is.

És igen, lesznek csúnya dolgok. Mármint, ha annak tekintjük őket, nem egy folyamat természetes részének. Mert még nem vagyunk a gödör alján, a globális őrület a hatalmi játszma miatt fokozódni fog. Egy darabig még biztosan.

Hogy személyre is lebontsam az előrejelzés dolgait, lesznek, akik megházasodnak, lesznek, akik elválnak, lesz, aki talál párt magának, és lesz, aki nem.

Spirituális előrejelzés: jövőre is lesz spiritualitás. Pont.

Hja! Hogy milyen? Kérem szépen, amilyenbe bele akarod rángatni magadat. Mindent megkapsz, csak győzd idővel, energiával, pénztárcával. Lesz itt minden, kérem, még az is lehet, hogy vadonatúj csudamódszert találnak ki arra, hogyan ne legyél önmagad, te meg szépen bekajálod, mert egy nagy guru mondja, aki egy még nagyobbtól tanulta… vagy nem, de ez már mellékes lesz addigra.

Sőt, nem csak a csillagokba tudsz belenézni, hanem akár verheted is a blattot. Cigány kártya, magyar kártya, angyal kártya, jóskártya, arkangyal kártya, Kryon kártya…amit csak akarsz, drága fogyasztó!

előrejelzés

Kép: http://www.deviantart.com

És ha ez nem volna elég, megnézzük, hogy az előrejelzés megírásához mit mond a numerológia…

Ó, jaj nekem!

Ó, jaj neked!

Mielőtt a teljes őrület őrülten beszippant (megvan rá az esély 2016-ban is), ácsi csak egy pillanatra!

Csitt!

Tudod, mi az igazi előrejelzés?

Ez:

TE VAGY A FELELŐS MINDENÉRT, AMI AZ ÉLETEDBEN VAN.

Ez így lesz 2016-ban is.

Mert – és ez a (kvantum)fizika egyik alaptétele – a tudat teremti meg részben a valóságot.

Azaz, te.

Nem, nem kenheted a csillagokra, a bolygókra, a számokra, a szüleidre, a szomszédra…csak és kizárólag magadra!

Nem kell ehhez beavatás sem.

Csak annak átélése, hogy

ÉN VAGYOK.

LÉTEZEM.

TUDOM.

Előrejelzés ide, előrejelzés oda, kizárólag ez számít: vállalod-e a felelősséget az életedért, vagy ráfogod a karmára, az angyalokra, istenre, isten tudja, kire…

Egy mondatban az előrejelzés 2016-ra: a teremtéseidért te leszel a felelős.

Akár tetszik, akár nem.

Hasonló írások: napi szösszenet, lélekgyógyász

 

 

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Előrejelzés 2016-ra, énmódra — 1 hozzászólás

  1. Pingback: Előrejelzés 2017-re, énmódra - www.polirobert.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük