elfogyott talpam alól
az út
már nem tudok
merre menni
tekintetem nem
lát mást
csak a végtelen semmit
hátra ha nézek
még látom
lépteim nyomát
látom
merre jártam
követni tudom
földi létem vonalát
éltem száz és ezer
formában már
színeztem rajzaim
millió módra hát
itt
nincs
tovább
.
.
.
az út nem vezet
sehová
s épp ezért juthatok
el innen bárhová
kezem emelem
homlokomra
s magamba révedek
keresni a lét
egy újabb fokát
a mindenség végtelenbe
vesző hologramján
tudom!
megyek hát
merre szívem visz
a semmiből építek
ezer új csodát
csillogó galaxisok
lesznek építményeim
hol titkok nyomában
jár minden
kinek adok szabadságot
felfedezni önmagát
az út előttem nyitva
áll
így hát mégis
vezet
vezet
a semmiben is
egyre
csak
tovább
Kalocsa, 2016. 03. 25.
Hasonló versek: lélek