Hardver vagyok.
Néma vas.
Winchester az agyam,
gerincem alaplap.
Ráintegrált látó-kártya
két szemem,
ha pillám lehunyom,
belső film pereg.
Fülem ki-bejárat
a hangok számára,
miket belső hangkártya
kódol folyamatosan
érthető szavakba.
RAM-om néha kihagy
már, hiába végtelen
a tára, szerencsére
a ROM viszont bírja,
míg a vas bezárja.
A működéshez kell még
valami hajtóerő, ehhez
tápot ad, árammal lát el
nap mint nap
étel s ital, egyéb betevő,
mi bennem
energiává lesz,
hajtva a rendszerem.
De hiába van hardver,
élettelen az bizony,
ha nincs belül szoftver,
mi mindent eligazítson.
Ott van a BIOS, legújabb
verzió, jól kipróbált,
milliárdszor tesztelte
a Nagy Programozó.
Nincs is baj vele,
és nem omlik össze
az oprendszerem sem.
Persze, van, hogy furcsán
zakatol, prüszköl, ágynak dönt,
de mindig kéznél van
valami segítő őserő,
ha nem, irány a szerviz,
hol lehet kapni
új forrasztást, javítást,
ha kell, feltuningolást.
És sok egyéb alkalmazás
fut a háttérben lankadatlan,
míg el nem jön a Kék Halál.
Onnan nincs visszaút.
Meghal a rendszer,
a vas visszahull,
hogy új anyag legyen.

Testem hardver.
Vibráló hústömeg.
Hozzá rendelt programom
folyton működésre késztet.
Jó szoftver, szinte hibátlan,
gondolkodni, érzelmekre képes.
Csak legyen sokáig táp,
s legyen sokáig értelem,
hogy legyen miért
hasznosan, céltudattal élnem.

Kalocsa., 2010. március 27.

Kép forrása: katt a képre