Átváltozások 1. (Kávéautomata)

A kávéautomata rideg oldalához dűlve tán egy leszek vele.
Jönnek-mennek az emberek, rámnéznek, vizslatón, kétkedve.

Fiatal férfi jön, elém áll, végigmér.
Kezében aprót csörget, mustrál, melyik gombom nyomja meg.
Aztán látom, felragyog szeme: dönt, s pénzt nyomkod belém, mit én mohón nyelek.

S teszem boldogan, mire születtem: poharat fogok kezembe,
telitöltöm illatos, forró feketével, és adok hozzá cukrot még, kicsikét.

Mikor kész, elveszi ölemből a művet.

Nem szól semmit, de látom, jólesik, mit pénzéért kapott.
Ebben a pillanatban is érzem hát: nem hiába vagyok!

Az automata hideg oldalának dőlve, tán egy lettem vele,
miközben jönnek-mennek, méricskélnek az emberek.

Szeged, 2008-10-03.

valóság

Print Friendly, PDF & Email

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.