A startszám 9

9

A startszám 9-es mindazoknak, akik bármely hónap 9-én, 18-án, vagy 27-én születtek.9

9Archetípusa az idealista, bolygója nincsen, mert az előző 8 bolygót is magába foglalja.

Tökéletességre és őszinteségre törekszik, nagy benne a bizalom (néha túlzott is, ez esetben naivitás lehet benne), és a humanitás. Önzetlen, könyörületes.
Magas követelményeket állít magával és a világgal szemben is. Ugyanakkor ez csalódásai forrása is, hiszen a követelmények elvárások, az elvárások pedig csalókák. Sokszor még önmaga sem képes átvinni a magasra tett mércét, nemhogy mások.

Vezérlő elve a tökéletesség. Szellemi szinten törekszik érvényesülni inkább, mint anyagi szinten.
Gyakran a szemére vetik mégis, hogy barátságtalan, önző, pedig tulajdonképpen rendkívüli módon tapintatos csak; tiszteletben tartja mások magánszféráját. A tömegszórakoztatás sem az ő terepe.

A 27-én születettek érzékenyek ÉS lényeglátók is egyben (7-es miatt). Ugyanakkor a 2-es labilitása eluralkodhat rajta, ami önbizalomhiányhoz vezethet. Szerencsés esetben a 2-es gyakorlatiassága ad egy kis kompenzálást a 7-es túlzott idealizmusra való hajlandósága mellé.

Boldog születésnapot a 27-én születetteknek!

Bővebben a számmisztikáról: számmisztika

Egy példaelemzés: példaelemzés

Print Friendly, PDF & Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük